Szijjártó Izraelben: Magyarország sosem fog támogatni Izraellel szemben előítéletes határozatokat 

Magyarország és Izrael mindig számíthat egymásra, a két ország barátsága, partneri együttműködése erősebb, mint valaha – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Jeruzsálemben.

A tárcavezető megbeszélést folytatott Gabi Askenazi izraeli külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, amellett, hogy igazságos és kiegyensúlyozott hozzáállást tanúsítsanak a nemzetközi szervezetek az országgal szemben. Magyarország sosem fog támogatni Izraellel szemben előítéletes határozatokat – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Gabi Askenazi izraeli külügyminiszterrel Jeruzsálemben (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Kifejtette: Izrael és Magyarország azon országok között van, amelyeket a nemzetközi szervezetekben és médiában a leginkább támadnak. Sokaknak érdekében áll, hogy a két ország között érdekellentét legyen, de még soha nem volt olyan jó a kétoldalú együttműködés, mint most – fogalmazott.

Azt mondta, közép-európai országként Magyarországnak is az az érdeke, hogy béke és stabilitás legyen a Közel-Keleten. Ennek elérésére sok terv született már, de ezek mind kudarcot vallottak, és most a Fehér Ház tervének van a legjobb esélye, hogy egy előremutató folyamat alapjaként szolgáljon a béke és biztonság megteremtésére – közölte. Hozzátette: türelmesnek kell lenni, támogatni kell a terv alapján megvalósuló párbeszédeket, és bízni kell abban, hogy a felek leülnek egymással tárgyalni.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány jelentette kihívás egy új dimenzióját is megteremtette a magyar-izraeli együttműködésnek. Európa teljesen védtelen volt a védőfelszerelések és -eszközök beszerzését illetően, ezért az egyik legfontosabb kötelességük, hogy stratégiai kapacitásokat építsenek ki, hogy maguk gyárthassák le a legfontosabb védőeszközöket, felszereléseket – magyarázta.

Közölte:

Izraellel együttműködésben világszínvonalú lélegeztetőgépeket gyártanak Magyarországon, és ezekből exportálni is tudnak.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a Közel-Keleten Izrael az elsőszámú kereskedelmi és beruházó partnere Magyarországnak, az együttműködés lényeges területe a kóser élelmiszeripar, az önvezető autók fejlesztése és az űrkutatási együttműködés. 

Megjegyezte: megállapodtak, hogy 50 izraeli hallgatót fogadnak magyarországi tanulmányokra. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Magyarország biztonságos ország a zsidó közösség és az odalátogató turisták számára, és zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmus ellen. 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadja hivatalában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Jeruzsálemben (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Gabi Askenazi hangsúlyozta: Magyarország fontos barátja Izraelnek, és mindkét ország elkötelezett az együttműködésük fokozása mellett. Az izraeli politikus a kétoldalú együttműködés fontos területei között említette a gazdasági kapcsolatokat: az autóipart, a mezőgazdaságot, valamint a lélegetzetőgépek közös gyártási kapacitásának bővítését, tekintettel a koronavírus-járványra.

Kitért rá:

Magyarország nemcsak az Európai Unióban, hanem az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is Izrael barátja.

Gabi Askenazi a regionális biztonság tekintetében kifejtette: a legnagyobb fenyegetést Irán jelenti, az ország nukleáris programja és regionális ambíciói nagy aggodalmat keltenek. Irán megszegte a nukleáris programjára vonatkozó ígéreteit, ezért a nemzetközi közösségnek fel kell lépnie vele szemben, fokozni kell a rá nehezedő nemzetközi nyomást – vélekedett.

Szijjártó Péter Jeruzsálemben találkozik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Izhar Shai tudományos és technológiai miniszterrel is. A sajtótájékoztató elején megállapodást írtak alá a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról, valamint a magyar-izraeli űrkutatási együttműködés szorosabbra fűzéséről.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp