Egy osztrák parlamenti bizottság egyengette az útját annak az évente kiosztandó új díjnak, amellyel antiszemitizmus elleni küzdelmet kívánják honorálni.
Simon Wiesenthal osztrák származású holokauszt túlélő és náci vadász volt. A róla elnevezett díjjal 17000 dollár pénzjutalom jár majd a kitüntetettnek. További két elismerést is kiosztanának majd évente Ausztriában, amellyel azokat jutalmazzák, akik a civil társadalomban fejtettek ki rendkívüli hatást az antiszemitizmus elleni harc vagy a holokauszt oktatása terén. E két díj fejenként 8500 dollár pénzösszeggel jár.
A tervezetet várhatóan ezen a héten fogadja el hivatalosan az osztrák parlament, írja a jta.org.
A cél, hogy bátorítsák azokat, akik hajlandók másokért cselekedni, mondta Wolfgang Sobotka, az osztrák alsóház elnöke. Sobotka elmondta, hogy két évvel ezelőtti izraeli útja során fogalmazódott meg benne a díj ötlete.

„Simon Wiesenthal nagyszerű osztrák ember volt, aki élete során nem kapta meg a megérdemelt figyelmet”, mondta már többször korábban is.
Oskar Deutsch, bécsi zsidó közösség vezetője szerint a díj a Wiesenthal előtti tisztelgés jele, aki 95 évesen halt meg 2005-ben. Úgy vélte, a díj erősíti Ausztria és egész Európa elkötelezettségét a humánum irányába.
Az idei májusi statisztikák szerint emelkedik az antiszemita incidensek és bűncselekmények száma Ausztriában az elmúlt években.
A díj alapítását egyedül a szélsőjobboldali Szabadság párt nem támogatta.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!