Holokauszt-túlélővel közösen látogat el Auschwitzba a Hitler-idézetet posztoló amerikaifutball-sztár

DeSean Jackson elfogadta egy 94 éves holokauszt-túlélő meghívását, hogy együtt látogassanak el a haláltáborba. A sportoló korábban már bocsánatot kért az antiszemita bejegyzések miatt.

Nagy felháborodást okozott a múlt héten DeSean Jackson, a Philadelphia Eagles amerikaifutball-csapat sztárja azzal, hogy antiszemita idézeteket osztott meg az Instagramon. Az egyik idézet magától Hitlertől származott, és a zsidók világuralmi terveit pedzegette.

DeSean Jackson

A botrányon kívül már csak azért sem volt jó ötlet Jackson részéről antiszemita idézeteget megosztani, mert csapatának tulajdonosa és vezérigazgatója is egyaránt zsidó származásúak. A sportoló hamar érzékelte is, hogy valami nincs rendjén, ugyanis eltávolította az antiszemita bejegyzéseket, és bocsánatot kért a megosztás miatt.

A futballsztár posztja miatti felháborodás híre Edward Mosberghez, egy 94 éves holokauszt-túlélőhöz is eljutott, aki megkereste Jacksont, és felajánlotta neki, hogy elutazik vele Auschwitzba. Mosberg, aki a From the Depths (A mélységből) elnevezésű holokauszt-emlékcsoport elnöke, a Zoom segítségével beszélgetett Jacksonnal miközben a haláltáborok csíkos rabruháját viselte.

Jackson a beszélgetést követően megosztotta, hogy örömmel fogadta Mosberg felajánlását, és megköszönte az idős túlélőnek a vele eltöltött értékes időt. „Los Angelesben nőttem fel, és sosem töltöttem még időt a zsidó közösség tagjaival, és nem ismertem a történelmüket” – mondta az amerikaifutball-játékos a beszélgetés során.

Jacksont korábban a New England Patriots zsidó származású játékosa, Julian Edelman is meghívta, hogy együtt látogassanak el a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba, illetve a szintén Washingtonban található Afro-amerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeumába.

A múzeumlátogatásokra egyelőre azonban várni kell. Az auschwitzi múzeum ugyan már megnyitotta kapuit, de amerikai állampolgárok még nem utazhatnak Európába a koronavírus-járvány miatt. A washingtoni múzeumok pedig ugyanezen okok miatt zárva tartanak.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp