Rangos díjakat kapott az Akik maradtak a szófiai filmfesztiválon

Az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak azokról szól, akik visszajöttek a holokauszt után. A film F. Várkonyi Zsuzsa nagysikerű regénye alapján készült, a látvány pedig a szeptemberben elhunyt Rajk László építész egyik utolsó munkája volt.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje kapta a nemzetközi filmkritikus-szervezet, a FIPRESCI díját a szófiai nemzetközi filmfesztiválon, amelyen 48 országból érkezett 111 alkotást mutattak be, részben szabadtéri vetítéseken és a veszélyhelyzetre való tekintettel online.

A fesztivál nemzetközi zsűrije, melyet Peter Webber, a Leány gyöngy fülbevalóval című film rendezője elnökölt, elismerő oklevéllel méltatta az Akik maradtak látványvilágát, amely a szeptemberben elhunyt Rajk László építész egyik utolsó munkája volt.

Az Akik maradtak című magyar film a holokauszt utáni Budapesten játszódik, és egy felnőtt férfiről szól, aki elveszítette a szerelmét és a gyerekeit, valamint egy gyereklányról, aki elveszítette a szüleit és a testvéreit. A két ember különös kapcsolata végül mindkettejüknek segít túllendülni életük mélypontján.

Az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak azokról szól, akik visszajöttek a holokauszt után.

Tóth Barnabás filmjét az Amerikai Filmakadémia decemberben beválogatta a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes filmek szűkített listájára, és sikerrel játszották az amerikai mozik is.

Interjúnk a könyv szerzőjével, F. Várkonyi Zsuzsával:

A halálfélelem szexualizálja az embert – Kibic Magazin

F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvéből készült az Oscar-díjra jelölt Akik maradtak című film. Interjú a pszichológus-íróval, aki szerint a könyv emlékállítás a szülőknek, felmenőknek, amelyben a szép-emberit akarta megírni egy ocsmány-emberi korról. Pszichológusként szépirodalmat írni. Csak elsőre szokatlan párosítás. Mennyiben alkalmazta a pályája során tapasztaltakat a szereplők lélekábrázolása során?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp