Emléktáblára kerülne fel az összes magyar embermentő neve

Az Élet Menete Alapítvány szeretne emléktáblát állítani mind a 876 magyar Világ Igaza-díjazottnak a korábbi csillagos házak közelében. Ehhez kérnek most támogatást.

Az Élet Menete Alapítvány célul tűzte ki, hogy az összes, a Jad Vasem Világ Igaza díjával kitüntetett 876 magyar nevét egy emléktáblába gravíroztatja. Az emléktáblát az alapítvány által felállítatott Embermentők szobor közelében található területre helyeznék ki, hogy ily módon őrizzék meg a hősök nevét az utókornak.

Az Embermentők emlékmű a 13. kerületben, a Pozsonyi úti református templom Duna felőli oldalán kerül elhelyezésre, azzal a céllal, hogy Budapest szívében, a volt csillagos házak közelében emléket állítson azoknak, akik a II. világháború idején életük kockáztatásával mentették az üldözötteket.

„Ők a Világ Igazai, akik nem csupán a nácikat, hanem saját családi hátterüket, neveltetésüket, gondolkozásmódjukat, érzéseiket, egyszóval önmagukat is legyőzték annak érdekében, hogy segítsenek az üldözött és halálra ítélt zsidó származású embertársainkon” – olvasható az alapítvány adománygyűjtési kezdeményezésében.

Az Élet Menete Alapítvány a projekt megvalósításához támogatást kér, amelyet ezen az oldalon keresztül lehet eljuttatni az alapítvány részére:

Adjukössze – Embermentők névtábla

Kedves Barátunk! Kérjük, támogasd Az Élet Menete Alapítvány projektjét, hogy minden magyar Igaz Emberre név szerint tudjunk emlékezni! Alapítványunk célul tűzte ki, hogy az összes magyar Yad Vashem díjjal kitüntetett Igaz Ember, 876 személy nevét, egy emléktáblába gravíroztatja, és a Embermentők szobrunk közelében található területre kihelyezi, hogy ily módon őrizze meg hőseink nevét az utókornak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp