TEV: A bíróság ítélete azt üzeni, hogy nyugodtan verd le a zsidók fejéről a kipát

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Tett és Védelem Alapítvány szerint az igazságszolgáltatás az ítélettel nem csak a vádlottnak, hanem a társadalomnak is üzen.

Közleményben fejezte ki nem tetszését a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) a Pesti Központi Kerületi Bíróság azon ítélete miatt, amelyben egy rabbit megtámadó férfi tettét közösség tagja elleni erőszak helyett becsületsértés vétségének minősítette.

A bíróság szerint nem közösség tagja elleni erőszak, ha lesodorják a kipát egy rabbi fejéről – Kibic Magazin

Vagyis az, de bizonyos esetben mégsem. Egy két évvel ezelőtti ügyben hozott ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bíróság annak a 45 éves férfinek az ügyében hozott most elsőfokú ítéletet, aki 2018 áprilisában az Örs Vezér terén található Árkád bevásárlóközpont egyik üzletében egy kanadai rabbi fejéről lesodorta a kipát, írja a 444.

A TEV szerint „nem árt emlékeztetni, hogy az igazságszolgáltatás az ítélettel nem csak a vádlottnak, hanem a társadalomnak is üzen”. A bíróság üzenete pedig „elég egyértelműnek tűnik: ha antiszemita vagy nyugodtan verd le a zsidó vallású személy fejéről a kipát, akár a rokonai előtt, akár a bevásárlóközpontban”. 

„Azzal mindenki tisztában van ugyanis, hogy ha nyílt színen, például egy bevásárlóközpont üzletében valaki megüt valakit, azzal megvalósul a garázdaság bűncselekménye. Azért, mert kihívóan közösségellenes, erőszakos és riadalomkeltésre alkalmas. Ha kivonjuk belőle az erőszakot, megkapjuk a vallási hovatartozása miatt sérelmet szenvedett rabbi esetét” – olvasható a közleményben.

A szervezet arra figyelmeztet, hogy a közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye még egy aránylag új kategória az ítélethozásban. Az erről szóló társadalmi ismeret, tudás pedig jelenleg is kialakulóban van, és azt az olyan nagy nyilvánosságot kapott ítéletek formálják, mint például az Árkádban megtámadott rabbi esete.

„A társadalmi közmegegyezést nagymértékben alakítják az ilyen jellegű ítéletek, éppen ezért veszélyes precedens lenne, ha a másodfokú bíróság is hasonlóan látná a cselekmény minősítését”

– zárul a TEV közleménye.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp