Rebecenné válni: milyen érzés felvállalni a transzneműséget egy női rabbi férjeként?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Samantha Zerin egy jiddis óráról ment hazafelé december 19-én. Ekkor már tudta, hogy az élete alapjaiban fog nemsokára megváltozni. Idén van 50 éve, hogy LGBT emberek először vonultak fel nyáron New York utcáin, az első Pride keretében.

Azon az estén az Emanu-El templom közösségéhez tartozó 775 család várta a levelét, amely meglepő információkkal szolgált a számukra. A közösség tagjait három és fél éve ismerte.

„Az elmúlt néhány évben Sam a saját nemi identitását tanulmányozta”, olvasták a gyülekezet tagjai az üzenetben, amelyet Samanthától és a feleségétől, Racheltől kaptak. „Ez az időszak mindkettőnk számára egy utazás volt, amely alatt rájöttünk arra, hogy ugyan Sam-et fiúnak nevelték, de ő valójában egy nő, aki készen áll arra, hogy ezt a világ előtt is felvállalja.”

Az email Samantha Zerin elmúlt egy évének csúcspontja volt. Ez az év újjászületés volt a számára, amelynek során képessé vált arra, hogy kifejezze azt a belső énjét, amely mindig is ott lakozott benne.

Ez a pillanat az amerikai zsinagógák életében is jelentős volt: Rachel Zerin a Emmanu-El templom rabbi-helyettese. A konzervatív közösség épülete a Rhode Island-i Providence-en található, írja a jta.org.

A 33 éves jiddis és zenetanár már levágta a szakállát, megnövesztette a haját, és felvállalta a felesége, a családja és a közeli barátai előtt transzneműségét. És ettől a bejelentéstől kezdve rebbecennek fogja hívni magát.

A rabbi rokonai mindig komoly tisztségeket töltenek be a zsidó közösségben. A rebecen nem csak megfőzi a péntek esti vacsorát, hanem tanít és tanácsokkal látja el a közösség nőtagjait. Ez változóban van egy olyan világban, ahol bárki lehet rabbi, de rebecennek lenni akkor is jelentős szerep, mondja Shuly Rubin Schwartz történész.

Épp emiatt Samantha Zerin tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Egyrészt tisztában volt azzal, hogy a transzneműek elfogadása az ortodox világon kívüli zsidó közösségekben általánossá vált. A reform, a rekonstrukcionista és a konzervatív irányzatok mind kidolgoztak olyan megoldásokat az USA-ban, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a transzokat befogadja a zsidó közösség. Ugyanakkor azt is tudta, hogy az ő átalakulása nem maradhat magánügy, mivel a családja jelentős szerepet lát el a közösségben.

„Nem egyszerű eset, hogy egy közösség rabbijának a férje nővé válik”, mondta, ugyanakkor arra kérték a híveket, hogy ne bombázzák őket kellemetlen kérdésekkel.

Samantha felesége, Rachel Zerin

Samantha a felesége előtt viszonylag hamar felvállalta a transzneműségét, de 7 hónapba telt és állandó párbeszéd kellett hozzá a zsinagóga vezetésével, mielőtt megírhatta azt a bizonyos e-mailt.

Ez idő alatt Zerin létrehozott egy női álnéven írt Twitter oldalt , ahol beszélhetett a küzdelmeiről. Az internet segítségével talált más olyan zsinagógai közösséget is, ahol transznemű nők voltak.

Shuli Elisheva

Hi! I’m a music scholar and teacher based in Providence, Rhode Island. I have a PhD in historical musicology from New York University and have taught both music history and theory at a variety of institutions.

Végül a bejelentését jól fogadta mind a saját közössége, mind a szélesebb zsidóság Providence-ben. Facebook posztja több száz like-ot és sok bátorító kommentet kapott.

Még a körzetben lévő ortodox zsinagógában is jól fogadták a hírt. A Beth Sholom közösséghez 100 család tartozik, ahol 10 fő vállalta fel homoszexualitását az elmúlt évtizedben. Ez segített abban, hogy változzon a közösség hozzáállása az LGBT emberekhez. Mégis sokak számára Samantha volt az első személyes élmény, amikor közelről láthattak egy transznemű embert.

Zerin abban bízik, hogy másoknak is segíthet a jövőben, hogy felvállalják a transzneműségüket.

„Ha tudtam volna korábban, hogy ilyen pozitív lesz a fogadtatás, akkor talán már 20 éve felvállaltam volna a transzneműségem, de soha nem gondoltam volna, hogy mindez lehetséges”, tette hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp