Elásta kivételes éremkollekcióját egy magyar zsidó férfi, mielőtt Auschwitzba vitték

A gyűjtemény tavaly került elő, és egy kiállítás keretében megtekinthető volt a Balatoni Múzeumban. Jelenleg keresik a leszármazottakat. Ha nem találnak élő rokont, a páratlan gyűjtemény a magyar államhoz kerül.

Amikor 1944-ben kihirdették a törvényt a zsidó vagyonok zárolásáról az üveg- és porcelánkereskedéssel, valamint cementlapok gyártásával foglalkozó jómódú keszthelyi Pollák család feje elhatározta, hogy 2776 darabból álló értékes érmegyűjteményét és más értékes tárgyakat a ház pincéjében elássa.

Pár héttel később a csendőrök felforgatták és kifosztották a házat, Pollákékat előbb gettóba zárták, majd Zalaegerszegre szállították át, majd a család elpusztult Auscwitzban.

Az öt befőttes üvegben elrejtett kincsek tavaly egy akna ásásakor kerültek elő, és nem sokkal később a Balatoni Múzeumhoz kerültek.Az ingatlan elhelyezkedéséből, s a némely tárgyon látható P. F. (Pollák Ferenc) monogramból könnyű volt kitalálni, kik rejthették el. Miután a múzeum szakemberei számba vették a talált kincset, a nagyközönség is megtekinthette azokat a Rejtélyes gyűjtemény nevű kiállítás keretében, írja a blikk.hu.

Pollákék 2776 darabos éremkollekciója egészen kivételes, jelenleg Redő Ferenc régész-numizmatikus dolgozza fel. A legrégebbi az ókori Makedóniából, Nagy Sándor idejéből való, néhány darab pedig az ókori görög városállamok, főleg Dalmácia területéről. A gyűjtemény mintegy negyven százaléka a római korból származik. A XVIII. századi és a későbbi érmék az európai történelem sorsfordulóit dokumentálják. Vannak köztük XVI. Lajost és Napóleont ábrázoló és az 1867 előtti különálló német államok uralkodói által kibocsátott érmék, valamint ritkaságnak számító orosz pénzek, cárok érméi és a gyarmatbirodalmak pénzei is. Az utolsó 1943-ból származik.

Amennyiben a családfakutatás nem vezet eredményre, nem találnak élő leszármazottakat, akkor a gyűjtemény, amely jelenleg még a múzeumban van, a magyar állam tulajdonába kerül.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp