A járványveszély enyhülésének tükrében is óvatosak maradunk

Fontos észben tartani, hogy a járvány még zajlik a világban, számos országban még jelentősen emelkedik a fertőzöttség mértéke. Alább néhány fontos elérhetőség, amelyen a MAZS Alapítványtól tudnak segítséget kérni krízishelyzet és családsegítés esetén.

Közel három hónap kijárási korlátozásban megélt idő után Magyarország egész területén lazítottak a korlátozásokon, és az Országgyűlés is elfogadta a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt.

Már lehet az utcán sétálni, közlekedni, sőt egyik városból a másikba utazni, természetesen a megfelelő egészségvédelmi felszerelés használatával. Fontos azonban észben tartani, hogy a járvány még zajlik a világban, számos országban még jelentősen emelkedik a fertőzöttség mértéke.

A MAZS Alapítvány továbbra is mindent megtesz azért, hogy a szolgáltatások a megszokott módon működjenek és klienseink egészségének védelme is biztosítva legyen. Ez utóbbi miatt az elmúlt hónapok alatt bevezetett szolgáltatásokra vonatkozó eljárási rend egyelőre nem változik. Ez leginkább a személyes ügyfélfogadást érinti, amely egyelőre továbbra is szünetel. A MAZS Alapítvány Holokauszt Túlélőket Támogató Programja telefonon érhető el, míg az ápolási-, gondozási és egyéb szolgáltatások, természetesen, a megszokott módon zajlanak.

A szociális munkások a telefonos ügyfélfogadási idejük alatt tudnak hívásokat fogadni (hétfőtől péntekig 9.00-12.00 óráig és 13.00-16.00 óráig a szokásos telefonszámon: 06/1/888-9400,) és elérhetőek vagyunk emailen is a mazsa@mazs.hu címen.

Szintén a járványveszély miatt és a Holokauszt Túlélő társaink egészségének védelmében hoztuk meg azt a nehéz döntést, hogy a 2020. évi Szarvas Szenior Tábor minden turnusa elmarad. Nekünk is nagyon fog hiányozni a nyaralókkal együtt töltött idő, de úgy ítéljük meg, hogy jelen helyzetben első a biztonság. Addig is készülünk a 2021-es táborra.

A krízis helyzet alatt a közösség által létrehozott mentális segítő telefonvonal továbbra is működik, a + 36(30)541-6524 telefonszámon, ahol szakképzett pszichológusok várják a hívásokat.

Működik a Krízis Csoport által létrehozott segítségnyújtási fórum is, amelyről a https://2020kozosseg.org/ oldalon lehet olvasni.

A MAZS Alapítvány JAFFE Zsidó Családsegítő Szolgálata is online módon dolgozik klienseivel, illetve várja segítséget kérő új kliensei megkeresését ezeken az elérhetőségeken: jaffejfs@mazs.hu illetve a +36 (1) 599-9190 telefonszámon.

A JCC Budapest-Bálint Ház programjai egyelőre még mindig on-line módon, a Ház Facebook oldalán érhetőek el.

A Narancsliget Adományközpont további közlésig szintén zárva tart, és izgalmas beszélgetéseit a Facebook oldalán folytatja.

 

A MAZS Alapítvány továbbra is az óvatosság pártján áll. Ezért kérjük, hogy – még ha kényelmetlen is, – a védőfelszerelést mindig rendeltetésszerűen használják (szájat és orrot is eltakarva), a kézmosásra továbbra is figyeljenek, és csak nagyon apró lépésenként lazítsanak a karantén ésszerű szabályain. Külföldre történő utazás előtt mindenképpen alaposan tájékozódni kell az adott országra érvényes szabályokról a Külügyminisztérium vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján.

Emlékeztetőül néhány fontos szabály:

– (Az egy háztartásban élők kivételével) egymástól 1,5 méteres távolságot kell tartani

– Vásárlásnál és tömegközlekedésnél továbbra is el kell fedni az arcot

– Közterületek, parkok, szabadtéri játszóterek látogathatók, de a megfelelő távolságot továbbra is érdemes megtartani

– Bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse e-receptre felírt gyógyszereit. Ehhez a patikában szükséges a beteg TAJ-számát, és saját személyazonosító adatait is hitelt érdemlően igazolni.

– Kérjük, hogy mielőtt segítője elindulna a gyógyszertárba kiváltani az Ön gyógyszereit, hívja fel a patikát, érdeklődjön, hogy a kiváltandó gyógyszereket lehet- e ott kapni.

– Újra elindulnak a szakorvosi rendelések, de minden esetben előzetesen telefonon időpontot kell kérni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp