Eddig nem ismert japán Schindlert fedeztek fel Amerikában

Saburo Nei (1902-92) Japán általános konzulja volt Vlagyivosztokban, és zsidóknak adott beutazási engedélyt a második világháborúban.

Új bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a japán Schindlerként ismert Chiune Sugiharán kívül egy másik magas rangú japán hivatalnok is segítette a zsidókat a második világháborúban azzal, hogy átutazási vízumot adott azoknak, akik a náci üldözés elől menekültek, írja a jpost.com.

Saburo Nei

Saburo Nei Japán általános konzulja volt Vlagyivosztokban, amely akkor a Szovjetunióhoz tartozott. Akira Kitade, Tokióban élő szabadúszó író – aki már több könyvet írt a zsidó menekültekről – fedezte fel, hogy Saburo Nei segítette a zsidókat. Kitade egy lengyel zsidó, Simon Korentajer utazási dokumentumán látta meg Nei nevét, amikor az USA-ba utazott, hogy holokauszt túlélőkkel beszélgessen.

Kitade kapcsolatba lépett Korentajer unokájával, az 53 éves Kim Hydornnal, és fotókat küldött neki a nagyapja vízumáról. Egy kis nyomozás után kiderült, az iratot 1941 február 28-án állították ki, és az engedélyt ad az USA-ba való beutazásra Japánon keresztül. Nei aláírása és a vlagyivisztoki hivatal pecsétje is látható a vízumon.

Akira Kitade, kezében Saburo Nei által kibocsátott vízummal

Korentajer Varsóban született, később Litvániába menekült a családjával a nácik elől, amikor a németek 1939 szeptemberében megszállták Lengyelországot. 1941 februárjában a moszkvai amerikai nagykövetség elutasította Korentajer vízumkérelmét, így végül átutazott Oroszország legkeletibb pontjára, Vlagyivosztokba, és itt kereste meg Neit.

Akkoriban a japán hatóságok csak abban az esetben adtak átutazási vízumot, ha az igénylőnek volt beutazási engedélye a célországba. A jelentés szerint Nei valószínűleg saját szakállára állította ki a vízumot. 1941 márciusban Korentajer megérkezett családjával Japánba, később a kínai Sanghaiba költöztek, majd a háború után, 1947-ben az USA-ba.

Jakov Zinberg, a Kokushikan Egyetem professzora szintén talált bizonyítékot Nei tevékenységére egy oroszországi kutatás során. Nei feltételezhetően megsajnálta a zsidó menekülteket, ám soha sehol nem beszélt a háború alatt kiadott vízumokról.

Simon Korentajer útlevele

Nei egy Hirose nevű faluban született 1902-ben. A japán külügyminisztériumban kapott kiképzést, és 1921-ben a Szovjetunióba és Iránba küldték.

A másik ismert japán diplomata Chiune Sugihara (1900-86) volt, aki a litván zsidókat segítette vízumokkal a háború alatt, és nagyjából 6000 zsidót menekített Japánba. Eddig őt hívták a japán Schindlernek, és tetteiért 1985-ben Világ Igaza díjat kapott.

A japán, aki megmentett 6000 zsidót – Kibic Magazin

Szugihara Csiune neve kevésbé ismert, mint Oskar Schindleré; ennyit tesz, hogy Steven Spielberg nem róla rendezett holokausztfilmet. Nem mintha nem érdemelné meg: konzulként több ezer zsidót mentett meg a biztos haláltól. Szugihara 1939-ben lett helyettes konzul a litvániai Kaunasban. Az volt a feladata, hogy figyelje a szovjet és német csapatmozgásokat; gyakorlatilag ő volt Japán szeme Kelet-Európában.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp