Zsidó zarándokház épül a nyírtassi izraelita temető közelében

Valaha jelentős zsidó lakosság élt Nyírtasson, az utóbbi években pedig rengeteg zarándok érkezik ide a világ minden pontjáról, hogy emlékezzenek a haszid zsidó ősökre. A beruházás egy országos projekt részeként valósul meg, amelynek során 5 településen újulnak meg zsidó létesítmények.


Nyírtass érdekessége, hogy Kanadában létezik egy Tosh nevezetű település, amit a Nyírtassról elszármazott Meshulim Feish Segal Lowy II. (Lőwy Ferenc, 1921–2015) rabbi hozott létre, s ahol a nyírtassi rabbi leszármazottai és hívei élnek. Többek között ők látogatnak el a magyar településre, írja a szon.hu.

Lőwy Ferenc rabbi

A zarándokházat a Hácár Hákodes Tass Alapítvány most egy teljesen új zarándokházat építtet, amelyben lesz majd többek között imaterem, rituális fürdő, hozzá kapcsolódó öltözőkkel és gépészeti helyiségekkel, kialakítanak egy nagy méretű étkezőhelyiséget, egy kóser konyhát, múzeumot, raktárakat, továbbá irodákat és mosdóhelyiségeket is.

A nyírtassi beruházás egy országos projekt része1,4 milliárd forintból az ország öt településén zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg uniós forrásból és kormányzati támogatással.

zarándokok Nyírtasson

A projekt keretében

  • Makón felújítják a zsinagógát, információs pontot alakítanak ki, s megépítik a temetőbe vezető utat.
  • Nyírtasson megépül a már említett zarándokközpont
  • Nagykállóban imaszobát és emlékhelyet alakítanak ki Taub Eizik Izsák csodarabbi tiszteletére
  • Sátoraljaújhelyen vendégszállás és látogatóközpont,
  • Miskolcon pedig kiállítóközpont épül.

A projektek megvalósítására a Mazsihisz vezetésével konzorcium jött létre.

A zarándokhely látványterve
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp