14 év után sikerült elválnia egy nőnek Izraelben

Az izraeli rabbinikus bíróság 14 évvel azután engedélyezte a válást egy izraeli nőnek, hogy a férje elhagyta őt. 

Vicky Tzur férje 14 éve válási kérelmet nyújtott be, és külföldre költözött. Az asszonynak azonban nem volt hajlandó úgynevezett válólevelet (get) adni, ami nélkül a nő a zsidó vallási törvények szerint nem lehet független, és nem házasodhat újra. 

Vicky Tzur kezében a válólevéllel és Tamar Oderberg ügyvéd a Yad Laisha szervezettől

Izraelben a házasság intézményét, így a válást is az ortodox főrabbinátus szabályozza a zsidó állampolgárok számára. A válást pedig addig nem mondhatja ki a rabbinikus bíróság, amíg a férj beleegyezését nem adja. 

Tzur férje végül a múlt héten írta alá a válólevelet, ezért Netánja városának rabbinikus bírósága a hét elején kimondta a válást. Az asszonyt egy nőket támogató civil szervezet, a Yad Laisha segítette a több éves procedúra alatt. 

Tavaly polgári peres eljárást indítottak a férjjel szemben a válás megtagadása miatt keletkezett károk megtérítése kapcsán. A bíróság több mint 200 ezer dolláros (61 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte a férjet.

A válást megtagadó férjek sok zsidó nőnek okoznak komoly problémát Izraelben. Három évvel ezelőtt egy izraeli nő a Kneszet előtt kezdett éhségsztrájkba, mert a férje már 17 éve nem volt hajlandó beleegyezni a válásba. 

A témában film is készült GETT – Válólevél címmel. Az azóta elhunyt Ronit Elkabetz főszereplésével készült izraeli film egy hosszú éveken át tartó válóper történetét meséli el, amiben a férj nem akar válólevelet adni, a rabbinikus bíróság pedig tehetetlen.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp