Trianon és a zsidók

Trianon után a határon túl rekedt magyar zsidók többsége szintén visszavágyott egykori hazájába. A bécsi döntések utáni revízió kezdeti örömeit követően azonban csalódniuk kellett. 

Trianon zsidó szemmel címmel vezetett virtuális sétát a Zoom segítségével Aradi Péter a JCC Budapest – Bálint Ház szervezésében. Az idegenvezető a következő kérdésekre kereste a választ: 

  • Mint mit vesztett a magyar zsidóság Trianonnal?
  • Mit a bécsi döntések következtében megvalósult visszacsatolással?

A trianoni tárgyalások idején a magyar kormány a zsidóságot még vallásként, és nem nemzetiségként határozta meg. Ezt annak érdekében tették, hogy a zsidókat a magyar nemzetiséghez lehessen hozzászámolni, amikor az új határok megrajzolására kerül majd sor. A Pesti Izraelita Hitközség 1920 januárjában még egy felhívás keretében kérte a világ, de legfőképpen az antant államok zsidóságát, hogy támogassák a magyarok ügyét. Ez azonban már nem sokat segített, a trianoni békeszerződést végül Magyarország számára kedvezőtlen formában kellett aláírni 1920. június 4-én.

A határok átszabását követően azonban a magyar nemzetiség bőven többségbe került a megcsonkított ország határain belül, így már nem volt szükség a zsidókra, hogy a magyar nemzet részét képezzék. Ennek pedig olyan súlyos következménye lett, amit mindannyian jól ismerünk. Kezdve a felsőoktatásban felülreprezentált zsidó diákok számát korlátozó 1920-as numerus clausus-törvénnyel, amely ugyan a zsidókat nem, csak népfajokat és nemzetiségeket említ, de más nemzetiség akkoriban nem igazán rúgott labdába ezen a területen.

A határon túl rekedt neológ zsidóság viszont Trianont követően is erős magyar identitással rendelkezett. Jó példa erre Kecskeméti Lipót nagyváradi főrabbi, aki maga is ragaszkodott magyar identitásához, és saját közösségét is ebbe az irányba terelte. Erdélyben a zsidóknak alapvetően három lehetősége volt, vagy zsidó magyarok, vagy zsidó románok, vagy csak simán zsidók lehettek. Az ortodoxok például az utóbbit választották, már csak azért is, mert a román identitás távol állt tőlük, magyarnak meg nem volt ajánlatos lenni abban az országban.

Nagyvárad Kőrös-part, balra a neológ zsinagóga (Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége)

A határon túli magyar zsidók sorsát Aradi Péter egy nagyváradi család példáján keresztül mutatta be. Ennek a családnak volt tagja Hegedűs Nándor, a Nagyvárad című lap főszerkesztője, a helyi irodalmi élet egyik ismert alakja, aki politikusként az Országos Magyar Párt képviselője volt három cikluson keresztül a bukaresti parlamentben. 

„Bennem az a tény, hogy magyarnak születtem olyan erős lelki tényező, hogy attól elszakadni nem tudok. Midőn a zsidóság ellenségei bennünket vádolnak, hogy se hazánk, se meggyőzősédünk, se nemzetiségünk nincs, akkor büszke is vagyok arra, hogy nemzeti hitvallásommal és politikusi következetességgel ennek a hazugságnak elevenen lobogó cáfolata vagyok” 

– mondta Hegedűs egy 1928-as parlamenti felszólalásában. A képviselő úgy ítélte meg, hogy a zsidó sorsot a magyar sorssal együtt ugyan még nehezebb elviselni, de mindez „szép, igaz és becsületes”.

Hegedűs Hirschl néven született, és a nevéből az következik, hogy felmenői valószínűleg még a török hódoltság idejétől éltek Erdélyben. Herchel Spiro ugyanis azon zsidók közül való volt, akik a 17. század végén a törökök kivonulása után is Nagyváradon és környékén maradtak, Hegedűs pedig az ő leszármazottja volt. 

Beszterce a magyar csapatok bevonulása idején 1940. szeptember 8-án (Fotó: Fortepan)

A határon túli magyar zsidók többsége szintén visszavágyott egykori hazájába, ezért készülhetett el az a Fortepannak köszönhetően ismerté vált fotó, amelyen 1940-ben Besztercén egy rabbi köszönti a bevonuló magyar csapatokat egy pódiumon. A rabbi mögött egy horogkeresztes zászló is látható, a második bécsi döntést követően a magyar zászló mellett a náci Németország lobogóját is kitűzték az ünneplő erdélyi városokban. 

A revíziót támogató határon túli zsidók azonban nem örülhettek túlságosan sokáig, a visszacsatolt területeken ugyanis rögtön érvénybe léptek a Magyarországon meghozott zsidótörvények. Az erdélyi zsidók sorsa ezzel tulajdonképpen megpecsételődött. 

A munkaszolgálat és a gettóba költözés után Auschwitz volt a végállomás a legtöbbjük számára. Aradi Péter egy olyan dokumentumot is bemutatott, amely a Szatmárnémeti gettóban lakó zsidók létszámáról tesz jelentést 1944. május 20-án. Ekkor már egy transzport elindult Auschwitz felé, és valamivel több mint 15 ezer zsidó maradt a gettóban. 

Sok zsidót azonban már jóval ezelőtt a biztos halálba küldtek a magyar hatóságok a visszaszerzett területekről, így Kárpátaljáról is. Az egyik fotón például éppen azt láthattuk, amint magyar katonák Husztról kiutasított, állampolgársággal nem rendelkező zsidókat „idegenrendészeti eljárás” keretében kitoloncolnak 1941-ben. 

Magyar katonák zsidókat toloncolnak ki Huszton 1941-ben

Ők nagy valószínűséggel nem sokkal később a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás áldozatai lettek több mint 20 ezer társukkal együtt. Az 1944-es deportálások is a visszacsatolt területekről indultak, először Kassa, Munkács, Beregszász és Máramarossziget zsidóságát, illetve az ott felállított gettókban élőket küldték a haláltáborokba. 

Erdély, Felvidék és Kárpátalját követően Újvidék is visszakerült Magyarországhoz 1941-ben, miután Magyarország a németekkel együtt megtámadta Jugoszláviát. Az ott élő zsidók sem igazán örülhettek annak, hogy a magyar hatóságok átvették az irányítást. Az 1942 januárjában a magyar rendőr, csendőr és katonai alakulatok által elkövetett újvidéki vérengzés során több mint 1000 zsidót gyilkoltak meg.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp