A nemzetközi jogász, aki a családja történetén keresztül írt a nürnbergi perről

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A szerző, Philippe Sands a Bős–Nagymaros-perben a Magyarországot képviselő nemzetközi jogászok egyike volt. Kelet–nyugati utca – A népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről című könyvét 2017-ben az év legjobb tényirodalmi művének választották.

Amikor meghívást kap, hogy tartson előadást az ukrajnai Lvivben, Philippe Sands nemzetközi jogász családja titkos történetének nyomába ered. Eközben egy sor megdöbbentő véletlenre bukkan, melyek arra késztetik, hogy beutazza a fél világot, egészen a nemzetközi jog bölcsőjéig, a nürnbergi per helyszínéig.

A Kelet–nyugati utca felejthetetlen keveréke az emlékiratnak és a történelmi detektívregénynek, elmélkedés arról, milyen sérüléseket okoz az emlékezet, a bűn és a bűntudat generációk egész során át.

A kötet mind a négy főszereplője kötődik valamiképpen Lviv városához. Leon Buchholz az anyai nagyapa, aki Lvivben született, de élete nagy részét Franciaországban élte le, és az 1945 előtt történtekről sosem mesélt az unokájának. A másik három szereplő mindegyike jogász: Raphael Lemkin a népirtás, Hersch Lauterpacht az emberiesség elleni bűntett fogalmának megalkotója, különböző időben ugyan, de mindketten a Lvivi Egyetemen folytattak jogi tanulmányokat, valamint Hans Frank, Adolf Hitler jogtanácsosa, aki a második világháború idején a megszállt lengyel területek főkormányzója volt. Ők négyen sosem találkoztak, de összefonódó élettörténetük fontos kordokumentuma a 20. század európai történelmének.

A könyv keletkezésének körülményei:

A szerző, Philippe Sands nemzetközi jogász, számos, joggal kapcsolatos könyvet írt, de ez az első könyv, amelyben személyes témát érint: a családja történetét. Philippe Sands elismert szakemberként rengeteg helyen tart előadást a világban, így kapott meghívást Lvivbe, a helyi egyetem jogi karára, hogy beszéljen a népirtás és az emberiesség elleni bűntett témaköréről. A város első látásra nagy hatást gyakorol a szerzőre, egyrészt a családja anyagi ágon innen származik, másrészt, és erre az ottani tartózkodás idején döbben rá, innen származik az a két ember is, akiknek köszönhetően a 20. századi jogtörténet két legfontosabb fogalma – emberiesség elleni bűntett és népirtás – megszületett. Micsoda véletlen, nemzetközi jogászként ez az ő szakterülete is…

A könyv széles körben elismerő fogadtatásban részesült. A legtöbb méltatás a könyv kivételességét abban látta, hogy egyszerre személyes, kollektív és szakmai: elmeséli saját, titkokkal terhes családjának történetét, egyben a 20. század legsötétebb időszakának eseményeit, valamint a nürnbergi perről szólva ízelítőt kapunk a nemzetközi jog fejlődéséről is.

Philippe Sands Magyarországra látogatott volna a könyv megjelenése alkalmából, de a járvány miatt üzenetet küldött a magyar olvasóknak:

Részlet a könyvből
“A legkorábbi emlékem Leonról a hatvanas évekből származik, amikor Ritával, a feleségével, a nagyanyámmal Párizsban élt. Egy kétszobás lakásban laktak, amelyhez aprócska konyha tartozott egy kopott, tizenkilencedik századi épület harmadik emeletén. Otthonukban, mely a rue de Maubeuge közepe táján állt, dohos szag és a Gare du Nord vonatainak zaja uralkodott.

A lakásban néhány dologra jól emlékszem.

A fürdőszoba rózsaszín-fekete csempével volt kirakva. Leon sok időt töltött odabent, egy műanyag függönnyel leválasztott szűk helyen üldögélt. Számomra és a jóval kíváncsibb öcsém számára ez tiltott terület volt. Időnként, amikor Leon és Rita vásárolni mentek, belopakodtunk a tiltott területre. Aztán ahogy telt az idő, egyre nagyravágyóbbak lettünk, és megvizsgáltuk az íróasztalaként szolgáló, a fürdőszoba egyik sarkában álló faasztalon fekvő tárgyakat, melyen kibetűzhetetlen papírlapok is feküdtek francia vagy még ismeretlenebb írással (Leon kézírása semmihez sem hasonlított, amit addig láttunk, a lapokon pókszerű betűkkel írott szavak nyújtóztak). Az asztalon elszórva régi, törött karórák is hevertek, ami azt a hitünket táplálta, hogy a nagyapánk óracsempész volt.

Időnként érkezett egy-egy látogató, fura nevű, különös arcú idős hölgyek. Közülük is kiemelkedett Madame Scheinmann, aki válláról lecsüngő, barna szőrmecsíkkal díszített fekete ruhát viselt, kicsi, finom arcát fehérre púderezte, ajkát élénkpirosra rúzsozta. Furcsa hangsúlyokkal, suttogva beszélt, többnyire a múltról. A nyelvet nem ismertem fel (mint később megtudtam, lengyel volt).

A másik emlékem az, hogy a lakásból hiányoztak a fényképek. Egyetlenegyre emlékszem csak, egy fekete-fehér fotográfiára, amely büszkén díszelgett ferde üvegkeretben a soha nem használt kandalló párkányán; Leont és Ritát ábrázolta az esküvőjük napján, 1937-ben. Rita nem mosolygott a fényképen, és később sem ‒ ezt korán észrevettem, és soha nem felejtettem el. Nem volt sem újságkivágásokat tartalmazó gyűjteményük, sem fényképalbumuk, nem voltak képek a szüleikről, sem a testvéreikről (régen meghaltak, mondták), nem volt a lakásban szem előtt semmilyen családi emlék. Volt egy fekete-fehér televíziójuk, a Paris Match néhány példánya, melyet Rita szeretett olvasgatni, de zenét nem hallgattak.

A múlt, a Párizst megelőző idő ott függött Leon és Rita feje felett, és a jelenlétemben vagy az általam is értett nyelven nem lehetett róla beszélni. Ma, több mint negyven évvel később szégyenkezve jövök rá, hogy soha nem kérdeztem sem Leont, sem Ritát a gyerekkoráról. Ha volt is bennem kíváncsiság, nem volt szabad megnyilvánulnia.” 

Fordította: Farkas Krisztina

Informatív beszélgetés a könyvről a London School of Economyn

Philippe Sands beszélgetőtársa Gerry Simpson, az LSE Professzora

 http://www.lse.ac.uk/lse-player?id=36467

Vélemények itthonról és külföldről:

„Szívszorítóan zsibongó könyv, világ- és mikro-rémtörténelem: a nemzetközi büntetőjog és az öreg házak titkai, családtörténet, embermentés és árulás, egy parkban álló régi pad, egy soknevű város, emberi lomok, történetmesélés halottakról és élőkről, egy hölgyet hermelinnel ábrázoló festményről, a tömeggyilkos szerelmi életéről, a közösségbe vetett individuumról, valamint arról, hogy meg kell-e különböztetnünk az emberiesség elleni bűncselekményeket a népirtásoktól.”

– Majtényi László jogtudós, egyetemi tanár, az MTA doktora

„Minden abban a városban, Lembergben-Lvivben-Lvovban kezdődött, melynek megismeréséhez még 2010-ben is három, az Osztrák–Magyar Monarchiában, a Lengyel Köztársaságban, illetve a mai Ukrajnában nyomtatott térképre volt szüksége a szerzőnek. A város története a hirtelen törések és véres leszámolások története, melyek a mai napig sem csillapodó gyűlöletekhez és fojtogató elhallgatásokhoz vezetnek. Az ismert, emberiesség elleni bűntettekre és emberi jogra szakosodott jogász, Philippe Sands lvivi útja során családja történetét akarta felkutatni, de a 20. század sok, néha meglepő ponton összekapcsolódó történetét fedezte fel.”

– Pető Andrea egyetemi tanár, az MTA doktora, az Elmondani az elmondhatatlant szerzője

„Monumentális teljesítmény: egy mélyen személyes történet, melyet a szerző szeretettel, indulattal és hajszálpontosan mesél el.”

– John Le Carré

„A Kelet–nyugati utca kitűnő könyv. Egy éles elme munkája. Történetmondása lendületes és intellektuálisan lebilincselő. Az események elkerülhetetlenek, mégis meglepetésként hatnak az olvasóra. Felkavart és együttérzéssel töltött el. Helyenként elakadt a lélegzetem, máshol eleredtek a könnyeim. A végére akartam érni. Alig tudtam kivárni, hogy vége legyen. Amikor aztán befejeztem, már nem akartam, hogy vége szakadjon.”

– Daniel Finkelstein, The Times

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp