Járványügyi korlátozásokkal érkezik sávuot ünnepe Izraelben

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Járványügyi megszorításokkal készülnek a csütörtök este beköszöntő sávuot ünnepre Izraelben. az A két méteres távolság megtartása és a maszk viselése kötelező lesz az ünnepi eseményeken.

A sávuotot elsősorban a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó településeken, a kibucokban és a mosavokban szokták megülni, az új termés, az idén született jószágok, sőt kisgyermekek bemutatásával, összejövetelekkel, felvonulásokkal, de idén a koronavírus-járvány miatt a közösségek nagyszabású gyülekezése elmarad.

Sávuot ünnepség az 1930-as években

Az egyes települések az évtizedek során sajátos rituálékat alakítottak ki maguknak: van, ahol az abban az évben született kisbabákkal együtt táncolnak a szülők, van ahol traktorfelvonulást rendeznek, és vannak lovasbemutatókkal ünneplő falvak is. Idén a koronavírus árnyékában az ilyenkor szokásos táncos örömünnepet a legtöbb helyen előre videóra rögzítették, és a falvak lakói otthonaikban tekinthetik meg a felvételeket.

A Galilea északi részén lévő kibucok felkérték tagjaikat, hogy idén ne hívjanak vendégeket az ünnepre, még máshol élő gyermekeiket, unokáikat sem. Jezréel-völgyben lemondták a jelentősebb eseményeket, benne a már komoly hagyományra visszatekintő Tej és méz fesztivált is.

Ahol mégis rendeznek „élő” műsort, ott az egészségügyi minisztérium utasításai alapján 2 méteres távolságot kell tartani mindenkitől, aki nem közeli családtag, mindig maszkot kell viselni, és legfeljebb ötvenen gyűlhetnek össze. A fokozottan veszélyeztetetteknek azt javasolják, hogy maradjanak otthon.

Sávuot a pészah és a szukot vagyis sátoros ünnep mellett a három zsidó zarándokünnep egyike, amikor az ókorban el kellett zarándokolni a jeruzsálemi Szentélyhez, amíg a rómaiak időszámításunk szerint 70-ben le nem rombolták.

Savuot, a zsidó nemzet születésnapja – Kibic Magazin

Savuotkor sok mindent ünneplünk egyszerre, a tóraadástól kezdve Dávid király születésnapján keresztül egészen a az új kenyérig. Fináli Gábor rabbi összefoglalja, hogy mit is érdemes tudni erről az ünnepről. Sávuot, azaz a Hetek ünnepe, egyet jelent a Sináj hegyi szövetségkötéssel, az Egyiptomi kivonulás értelmével és céljával. Hisz valamire és valamiért vonultunk ki, szabadultunk fel.

Ezen az elsősorban mezőgazdasági ünnepen a gabona betakarítását, az új kenyeret ünnepelték, s mellette vallási jelentése is született: Mózes ekkor kapta meg a Sínai hegyen a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat. A keresztény kultúrában új tartalommal a pünkösd került a helyére.

Izraelben az utóbbi hetekben fokozatosan visszaszorult a járvány, de az elmúlt három napban enyhe emelkedést mértek az újonnan fertőzöttek s főként a súlyos betegek számában. A koronavírus megjelenése óta 16 793 fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül 14 570-en már meggyógyultak. Jelenleg 41-en vannak súlyos állapotban, közülük 38-an lélegeztetőgépen, ami az előző naphoz képest ötfős növekedést jelent. A halálos áldozatok száma eddig 281.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp