Jelentősen csökkent az izraeli gazdaság teljesítménye

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

1995 óta most mérték a legrosszabb értéket az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében.
Az izraeli statisztikai hivatal által hétfőn kiadott adatok szerint Izrael hazai összterméke (GDP) 7,1 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 1995 óta a legrosszabb érték. Utoljára 2012-ben fordult elő, hogy az izraeli gazdaság nem növekedett, hanem csökkent.

A tavalyi utolsó negyedévben még 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság, az egész évet tekintve pedig 2,8 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék.

Az idei első negyedévben a magánfogyasztás 20,3 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 10,3 százalékkal, míg a bruttó állóeszköz-felhalmozás 17,3 százalékkal csökkent. Az áruk és szolgáltatások exportja 5,9 százalékkal, importja pedig 27,5 százalékkal zuhant január-márciusban.

Az izraeli jegybank hétfőn nem változtatott az alapkamat 0,1 százalékos szintjén, és jelezte, hogy számításai szerint a korábban vártnál kevésbé sínyli meg a gazdaság a koronavírus-járványt.

Új előrejelzése szerint a központi bank azzal számol, hogy 4,5 százakkal csökken idén a gazdaság teljesítménye, jövőre pedig 6,8 százalékkal emelkedik. Áprilisban még 5,3 százalékos visszaesést várt az idei évre, a jövő évre pedig 8,7 százalékos bővülést prognosztizált.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp