Soros György szerint az EU a járványra adott válasza nem volt fair az olaszokkal, “Európa nagy betegével” szemben. Javaslatot is tett a krízis elhárítására.
A magyar származású milliárdos arra figyelmeztetett a napokban, hogy a koronavírus járvány következtében kialakult krízis az EU széteséséhez vezethet, írja az i24news.tv.
Soros szerint a járvány súlyosabb csapást mért az eurozónára, mint azt az emberek hinnék.
Azt javasolta, hogy minél hamarabb bocsássanak kie örökjáradék kötvényeket — amelynek tőkéjét lényegében sosem kell visszafizetni, a kamatokat viszont előre meghatározott összegben kell megadni.

„Ha az EU nem látja be ennek szükségességét, akkor elképzelhető, hogy nem fogja túlélni a jelenlegi helyzetből fakadó nehézségeket”, állította Soros.
Olaszországot Európa „nagy betegének” nevezte, és megjegyezte, hogy elsősorban Németországnak kedvezett az EU akkor, amikor megkönnyítette a magán cégek állami támogatását, és igazságtalan volt Olaszországgal szemben. Szerinte mindez arra késztetheti Rómát, hogy kilépjen az EU-ból.
Soros György amerikai zsidó milliárdos egymilliárd dollárt ajánlott fel az autoriter rezsimek megerősödése elleni harcra az idei évben.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!