Magyar zsidó kulturális élet: az intézményi fejlettség nem tükröződik a programok színvonalában

Valóban újjáéledt a magyar zsidó kulturális élet, vagy csupán a múlt iránti nosztalgiázásról van szó? Egy most bemutatásra került friss tanulmány erre a kérdésre kereste a választ.

A Marom Egyesület online konferenciát rendezett a zsidó kulturális horizontról. Az eseménynek az adott aktualitást, hogy éppen befejeződött a szervezet Zsidó Kultúra 2028 elnevezésű projektje áltat kezdeményezett szociológiai kutatás a zsidó szervezetek kulturális tevékenységéről. Mint azt Félix Anikó, a projekt vezetője elmondta, a tanulmány elkészítésére tavaly év végén tettek közzé egy kutatói felhívást, majd a beérkezett pályázatok közül Wizner Balázs szociológusét választották ki. A kutatás célja azt volt, hogy felmérje:

  • kik a magyarországi zsidó kultúra fontos szereplői,
  • milyen stratégia mentén működnek,
  • a kínálatukban miként jelenik meg a kortárs kultúra.
Előadás a 2017-es Judafesten (Fotó: Facebook/Judafest)

A kutatás eredményét először egy jelentés formájában Kovács András szociológusprofesszornak küldték el elbírálásra. Maga a tanulmány pedig már Kovács bírálatai alapján készült el. Ezt a tanulmányt ismertette most Wizner Balázs, aki hangsúlyozta, hogy az idő és anyagi korlátok miatt csak egy kezdeti kutatást sikerült készíteni, ami arra tökéletesen megfelel, hogy valamennyire képbe kerüljünk a hazai zsidó kultúra mai helyzetével kapcsolatban. A kutatás során Wizner és kutatótársai azt próbálták megérteni, hogy a ma elérhető zsidó kulturális élet valóban újjáéledt-e, mint ahogy azt a „zsidó reneszánsz” jelszavakat hangoztatók állítják, vagy csupán a múlt iránti nosztalgiázásról van szó.

A szociológus komoly bizalmatlanságot tapasztalt a zsidó szervezetek részéről a kutatás során, ezért is volt fontos olyan társakat találnia, akiknek vannak kapcsolatai a szervezetek vezetőihez. A bizalmatlanság mértékét jól mutatja, hogy az egyetlen olyan kutató, aki „kívülről” érkezett nem tudott érdemi munkát végezni, mert a szervezetek nem reagáltak az általa kiküldött kérdőívekre.

A kutatás során olyan szervezeteket, intézményeket vagy akár alprogramokat vizsgáltak meg, amelyek deklaráltan zsidóként határozzák meg magukat. Wizner kiemelte, hogy a kutatás alapvetően nem tekinthető reprezentatív felmérésnek. Már csak azért sem, mert több szervezet elzárkózott, és a 100-110 szervezetnek nagyjából csak a harmadát tudták lekérdezni.

Érdekesség, hogy az EMIH-szervezeteket egységes tömbként kezelték, ugyanis ezek kommunikációja és döntéshozatala annyira központosított, hogy nem volt értelme külön-külön feltenni ugyanazokat a kérdéseket. A másik nagy hitközség, a Mazsihisz pedig nem állt a kutatók rendelkezésére, mint központi szervezet, viszont a tagintézmények egy részét sikerült elérni és egyenként megkérdezni. A vizsgált szerveztek zömében budapestiek voltak, akadtak azonban vidéki, határon túli és izraeli válaszadók is.

A kutatás végül arra jutott, hogy a vizsgált 32 szervezet közül a programok színvonala alapján 13 porfiként, 14 félprofiként és 5 amatőrként működik. Ezekbe a kategóriákba a válaszok alapján sorolta be a tanulmány készítője a szervezeteket. Egy másik besorolás szerint a szervezetek közül 15 számít nagynak, 10 kicsinek, 7 pedig extranagynak,vagyis országos jelentőségűnek. A helyi, közösségi célokat megfogalmazó kis szervezetekből azonban nagyon keveset találtak.

Wizner Balázs

A bevételek és a források elemzése alapján pedig azt állapította meg a tanulmány, hogy kevés az igazán stabil lábakon álló szervezet. A programokból befolyó összegek csak kevés szervezet esetében haladják meg az összbevételük 60 százalékát. A honlapok minőségének tekintetében ennél sokkal jobban állanak a vizsgált szervezetek, amelyek kétharmadának találta Wizner Balázs színvonalasnak a weboldalát. Ezzel együtt a szervezetek ugyanilyen arányban a Facebookot is rendszeresen használják.

Összeségében elmondható, hogy a vizsgált szervezetek többségükben fejlődő vagy éppen dinamikusan fejlődő képet mutatnak a programjaik minőségével kapcsolatban. Csak egy szervezet volt, amely passzívnak mondható ezen a területen. A legtöbb esetben folyamatosan változnak a programok, amelyek döntő többségükben saját fejlesztésűek. A programok progresszivitását illetően 11 szervezet liberálisnak, 14 nyitott konzervatívnak, 7 pedig teljesen konzervatívnak bizonyult a válaszok alapján. Olyan provokatívnak számító témákkal, mint a női rabbik vagy az LMBTQ nagyjából a szervezetek negyede foglalkozik.

Mivel a programok célközönségét ennek a kutatásnak a keretei között nem tudták felmérni, ezért Wizner Balázs különböző zsidó kultúrafogyasztó típusokat talált ki:

  • az „újzséland”, aki a holokauszt traumájára épülő zsidó identitással rendelkezik,
  • a „bánkitó”, aki inkább az egyetemes értékek felől közelíti meg a zsidóságot,
  • a „dohány utca”, aki a hagyományos közösséghez tartozik,
  • a „skanzen”, aki nosztalgikusan azonosul a zsidósággal,
  • a „neokon”, aki a zsidóságot, mint nemzeti identitást éli meg.

A tanulmány szerint ez utóbbi réteg egyre inkább erősödni látszik a magyar zsidóságon belül, és a „nyúzséland” típussal együtt dominálja a zsidó kultúra fogyasztói rétegét.

Ennek ellenére a szerveztek programjai nem igazán tesznek különbséget abban, hogy melyik réteget célozzák meg, általában nem specifikusan próbálnak egy-egy csoportot bevonzani. A szervezeteknek csak egy kis része keresi a párbeszédet más kultúrákkal, a többség kultúrspecifikus módon értelmezi a zsidóságot. A szervezetek többsége ugyan zártnak mondható, de szinte mindegyikük támogatja, hogy nem zsidók is látogassák a programjaikat.

Magyar zsidó szervezetek hálózati besorolása (Forrás: Magyar zsidó szervezetek kulturális programkínálata)

A válaszok alapján a szervezeteket a tanulmány ötféle hálózathoz sorolta be. Ezek a Marom, a Mazsihisz, a JDC, az EMIH, illetve az izraeli magyarok. Utóbbi esetében Wizner Balázs szerint egy egészen új jelenségnek számít, hogy Izraelben elkezdődött az ottani magyar zsidók körében egyfajta kulturális élet. Néhány szervezetet viszont egyik hálózathoz sem sikerült besorolni. Míg a Mazszihisz és a JDC hálózatához tartozó szerveztek együttműködnek, addig az EMIH körébe tartozó szervezetek egy teljesen különálló és hatalmas konglomerátumot alkotnak. A Marom szintén egy különálló egység, ám jóval kisebb a többi hálózatnál.

A tanulmány végül arra jutott, hogy az intézményi fejlettség nem tükröződik a programok színvonalában. Ennek az ellentmondásnak a legfőbb oka, hogy mivel a zsidóság hivatalosan vallási kisebbségként van meghatározva, az állam lényegében a hitközségeket finanszírozza, miközben a zsidó közösség túlnyomórészt szekuláris. Az egyházi intézmények ugyanakkor nagyon is speciális módon közelítenek a kultúrához, részben saját maguk legitimációjára használják, részben a közösségük gyarapítását szeretnék vele elérni. Ebbe pedig legfeljebb a konvencionális és népszerű programok férnek bele, az alternatívák azonban kiszorulnak.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp