Visszakapta egyházi státuszát a Szim Salom reform zsidó közösség

A bírósági határozatot a múlt héten kapta meg a közösség. A másik reform szervezet, a Bét Orim egyelőre még nem kapta vissza egyházi státuszát.

A Szim Salom és a Bét Orim reform zsidó közösség 2011-ben veszítette el egyházi státuszát az akkori új egyházügyi törvény következtében. Több más kisegyházzal együtt mindketten az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, amely kimondta, hogy a gondolat-, a lelkiismereti- és vallásszabadság tekintetében sérült a két vallási közösség gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól.

A bíróság kimondta, hogy a keresetet benyújtó egyházaknak kártérítés jár, melynek mértékéről a kormánynak meg kell egyeznie a panaszosokkal. Ez a kártérítés a mai napig nem lett kifizetve, viszont egy alkotmánybírósági döntés következtében 2020 óta a reform zsidó közösségek is gyűjthetnek egyházi 1%-ot.

Nyolc év után a reform zsidó közösségek is gyűjthetnek egyházi 1 százalékos felajánlásokat – Kibic Magazin

Az egyházügyi törvény 2011-es módosítása óta először lehet a személyi jövedelemadó egyházi 1 százalékát a két reform zsidó szervezet, a Bét Orim és a Szim Salom részére is felajánlani. Az egyházügyi törvény módosítása alapján 2012-től kizárólag az úgynevezett bevett egyházak gyűjthették a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékából származó felajánlásokat.

Árvai Péter, a Szim Salom vezetőségi tagja elmondta a Kibic Magazinnak, hogy egyelőre nem tudják, milyen változást hoz az egyházi státusz visszaállítása a szervezet életében. „A bírósági döntés előrelépés ahhoz képest, hogy kulturális egyesületként kellett éveken át működnünk, ugyanakkor visszalépés a korábbi egyházi státuszunkhoz képest.” Árvai Péter szerint a mostani egyháziügyi törvényben három csoportba sorolják az egyházakat, és a Szim Salom egy olyan kategóriába tartozik, amely egyelőre nincs megtöltve semmilyen értelmezhető tartalommal.

A másik reform szervezet, a Bét Orim egyelőre még nem kapta vissza egyházi státuszát.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp