Online megnézhető a Fahidi Éváról szóló dokumentumfilm

A holokauszt traumájának egy különleges módon való feldolgozását megörökítő alkotás most otthonról is elérhető a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének oldalán.

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.

Éva gondolkodás nélkül igent mond. Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.

Nekem senki se mondja meg, milyen volt a holokauszt – Kibic Magazin

Sóvirág című tánc előadása évek óta nagy sikerrel fut a Vígszínházban. Furcsállja, hogy nagy dolognak tartják az emberek, hogy 93 évesen még táncol, mert számára nincs ennél természetesebb kifejezési eszköz. Szerinte levés nagyobb gonoszságot lehet elkövetni az igazsággal szemben, mint meghamisítani a történelmet. Interjú Fahidi Évával.

A többszörösen díjnyertes A létezés eufóriája című dokumentumfilm a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének oldalán, ezen a linken érhető el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp