Évtizedekig zsidó sírköveken jártak Prágában 

Darabokra tört zsidó sírköveket találtak Prága belvárosának felújításakor. A kommunista rezsim a ’80-as években zsinagógákból és zsidó temetőkből szerzett be építőanyagokat.

Beigazolódott az a korábbi pletyka, miszerint Csehszlovákia kommunista vezetése zsinagógákat és zsidó temetőket fosztogatott abból a célból, hogy onnan szerezzen építőanyagokat. A prágai belváros felújítási munkálatainak során ugyanis több eltávolított macskakövön találtak héber feliratokat, Dávid-csillagot és halálozási dátumokat. Ezek nem a járófelületi oldalán voltak a köveknek, így eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy valóban zsidó sírköveken járkálnak Prága lakói és az odalátogató turisták.

Zsidó temetőkből származó macskakövek Prágában (Fotó: Guardian)

Chaim Kočí rabbi, a prágai főrabbinátus képviselője a brit Guardiannak nyilatkozva elmondta, hogy maga látta, hogy a munkások kiemelik a héber feliratú macskaköveket. Voltak olyan kövek is, amelyeket lecsiszoltak, és már nem látszódtak rajtuk a korábbi írások. 

A prágai zsidóság körében már egy ideje élt az a szóbeszéd, hogy a Vencel tér ’80-as évekbeli megújításakor zsidó sírkövekből készült macskaköveket raktak le. Leo Pavlat, a helyi Zsidó Múzeum vezetője annak idején jelen volt ezeknek a köveknek az elhelyezésekor, sőt két követ meg  is tudott menteni. 

A most megtalált sírkőmaradványokról azt feltételezik, hogy különböző zsidó temetőkből származhatnak. A tervek szerint a zsidó közösség vezetői az összegyűjtött kövekből egy emlékművet készítenének a Prága Žižkov negyedében található régi zsidó temetőben. A temetőt a kommunista időszakban meggyalázták és egy részére közparkot és egy tévétornyot építettek.

(Guardian)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp