Milyen mértékben sújtotta a koronavírus a világ zsidóságát?

Míg Izraelben alapvetően alacsonynak mondható a koronavírusban elhunytak száma, addig az amerikai és brit zsidó közösségek komoly veszteségekről számoltak be.

A koronavírus-járvány a világ zsidóságát sem kímélte, a halálos áldozatok aránya a zsidó közösségeken belül azonban sok helyen eltérő képet mutat az országos statisztikákhoz képest. Ennek egyik magyarázata, hogy sok helyen nem regisztrálják külön a zsidó áldozatokat, a másik pedig, hogy a zsidók leginkább a gócpontoknak számító nagyvárosokban élnek, de ahol nagy számú ultraortodox és haszid közösségek találhatók, ott a halálozási arány is magasabb számokat mutat.

Koronavírusban elhunyt beteget kísérnek utolsó útjára Jeruzsálemben

A JTA megpróbált utánajárni, hogy milyen mértékben sújtotta a járvány azokat a nagyobb létszámú zsidó közösségeket, amelyek olyan országokban élnek, ahol különösen magas a koronavírus áldozatainak száma. A lap arra jutott, hogy a diaszpóra zsidósága jobban megszenvedte a vírust, mint az Izraelben élők. Míg Izraelben, ahol 6,7 millió zsidó él (az összlakosság száma pedig 9,2 millió) ezidáig 238 ember halt meg a koronavírus-fertőzés következtében, addig a 8 milliós diaszpórában ezrekben mérhető a járvány halálos áldozatainak száma.

Nagy-Britanniában például legalább 366 zsidó vesztette életét a járvány következtében. Ez a szám az országos halálesetek 1,7 százalékát jelenti, amely lényegesen magasabb a zsidó lakosság 0,3 százalékos arányánál. Több magyarázat is létezik arra, hogy miért közel a hatszorosa a zsidók halálozási aránya a teljes népességhez képest. A zsidó lakosság magas aránya a járvány angliai gócpontjában, Londonban, a zsidók magas átlagéletkora és a távolságtartást kevésbé figyelembe vevő ultraortodox közösségek is ezek közé sorolhatók.

Koronavírusban meghalt Izrael volt főrabbija – Kibic Magazin

A koronavírus-fertőzés következtében vasárnap este elhunyt Elijáhu Baksi-Doron, aki 10 évig volt Izrael szefárd főrabbija. A 79 éves rabbi volt a járvány 104. izraeli áldozata. Elijáhu Baksi-Doron 1993 és 2003 között volt Izrael szefárd főrabbija. A 79 éves rabbi több alapbetegségben is szenvedett, a múlt héten került kórházba, miután a koronavírus-fertőzés tünetei jelentkeztek nála.

A legnagyobb csapást azonban mindenképpen a New York és környékén élő zsidó közösségek szenvedték el. Ezen a területen él Izraelen kívül a legtöbb zsidó a világon, nagyjából kétmilliós létszámról van szó. Árpilis közepén a helyi ultraortodox média már több mint 700 halálos áldozatról beszélt csak magában New York városban. A helyi egészségügyi hatóságok adatai szerint a legmagasabb halálozási rátát a leginkább haszidok által lakott brooklyni negyedekben, Borough Parkban, Williamsburgben és Crown Heightsban mutatták ki.

Nem jobb a helyzet New Jersey államban sem, ahol az Egyesült Államok negyedik legtöbb zsidó lakosa él. Az állam legnagyobb zsidó közösségét magáénak tudó Bergen megyében például több mint 1200 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány. De több olyan államban, így Massachusettsben, Pennsylvániában, Illinois-ban, Kaliforniában, Michiganben és Floridában is kiemelkedően magas a fertőzöttek és a halálesetek száma, ahol magas a zsidó lakosság aránya. Ráadásul ezekben az államokban élő zsidók között sok az öreg, idősotthonokban élő ember.

Koronavírusban meghalt Romi Cohn rabbi, a legfiatalabb partizán – Kibic Magazin

Koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Avraham „Romi” Cohn rabbi, aki a holokauszt idején partizánként több zsidó család életét is megmentette. 91 éves volt. Romi Cohn Csehszlovákiában született, 10 éves volt, amikor az országot a náci Németországhoz csatolták. Nem sokkal ezután csatlakozott egy partizáncsoporthoz. II.

Az olasz zsidóság egyik első áldozata a milanói közösség korábbi vezetője volt. Vele együtt a zsidó áldozatok számát nagyjából egy tucatra becsülik az országban, ahol már 29 ezer ember halálát okozta a járvány. Franciorszogban, ahol Európa legnagyobb számú zsidó közössége él viszont különösen magas halálozási arányokról számoltak be a helyi közösség vezetői. A Párizs közelében lévő Thiais köztemető zsidó szakasza szinte teljes egészében megtelt az elmúlt hetekben. A lehangoló adatokat egyrészt a purim tömeges megünneplésével magyarázzák, másrészt pedig a legtöbb francia zsidó Párizsban, illetve Strasbourgban él, ahol amúgy is magasabb a fertőzési arány az ország többi részéhez képest.

Az amszterdami Beth Shalom idősotthonban meg azért halt meg 26 lakó, mert Hollandia más országokkal ellentétben nem vezettet be korlátozásokat a járvány miatt, így az idősotthon is zavartalanul működött tovább. A halálesetek következményeként azonban már lezárták az intézményt. A szomszédos Belgiumban pedig az antwerpeni ultraortodox közösség vezetői március közepén arról számoltak be, hogy a közösség 85 százaléka fertőződött meg koronavírussal, és 500 feletti elhunytat jósoltak az elkövetkező időszakra. 

Koronavírusban meghalt Belgium egyik utolsó holokauszt-túlélője – Kibic Magazin

Túlélte az auschwitzi poklot, a koronavírussal azonban már nem bírt. A 94 éves Henri Kichkát egy brüsszeli idősotthonban érte a halál. 94 éves korában belehalt a koronavírus-fertőzésbe Henri Kichka, aki Belgium egyik utolsó holokauszt-túlélője volt, számolt be a 444 a BBC nyomán.

A világ más részein élő zsidókat sem kímélte a járvány, Marokkóban a közösség egy százalékát vesztette el, 15-en haltak meg az 1500-2000 főt számláló közösségből a járvány következtében. Argentínában, ahol Dél-Amerika legnépesebb zsidó közössége él, nagyjából tíz halálos áldozatról tudnak. Az országban 200 ezresre becsülik a zsidó lakosság számát, a többség a legfertőzöttebb Buenos Airesben lakik. Az egész országban, ahol ezidáig 260 áldozatot követelt a járvány március vége óta karantént rendeltek el, és a fertőzési ráta is viszonylag alacsonynak mondható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp