„Örülünk, hogy hotelként és a zsidó közösség tagjaiként segíteni tudjuk az egészségügyi ellátórendszert ezekben a nehéz időkben”, mondta a hotel menedzsere.
A lengyelországi Lublinban található Ilan Hotel ingyen bocsát 60 szobát olyan egészségügyi dolgozók rendelkezésére, akik a koronavírusos betegekkel foglalkoznak, írja a JTA.org.
Agnieszka Kobliska, a hotel menedzsere elmondta, hogy reggelit is biztosítanak a szállás mellé. Ez az egyetlen olyan hotel a városban, amely ezt a szolgáltatást nyújtja.
Sok egészségügyi dolgozó ugyanis nem akar azonnal hazamenni a családjához, miután koronavírusos betegeket gyógyítottak.
„Örülünk, hogy hotelként és a zsidó közösség tagjaiként segíteni tudjuk az egészségügyi ellátórendszert ezekben a nehéz időkben”, tette hozzá Kolibska.
A hotel egy olyan épületben működik, amely korábban a világ egyik legnagyobb jesivája volt. A jesivát Meir Jehuda Sapiro rabbi alapította 1930-ban. Az épület a varsói zsidó hitközséghez tartozik jelenleg.
Varsóban egyébként a helyi zsidó színház 100 saját maguk által gyártott maszkot adományozott a város Társadalmi Jóléti Központjának. Jelenleg pedig a varsói árvaháznak készítenek egy hasonló csomagot.
Lengyelországban pillanatnyilag 11273 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 524 fő.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!