Magyarország nem hagyta, hogy az EU Izraelt elítélő nyilatkozatot adjon ki

Komoly vitát váltott ki az Európai Unióban, hogy az új izraeli kormány ki akarja terjeszteni a zsidó állam joghatóságát  Júdea és Szamaria területének egy részére.


Az Európai Unió külügyi főbiztosa, Josep Borrell kezdeményezte, hogy a tagállamok együttesen ítéljék el Izraelt a Nyugati-part „megszállt területeinek a nemzetközi jogszabályokba ütköző annektálása” miatt.

A közös nyilatkozat azonban meghiúsult, mert nyolc tagállam – köztük Magyarország – ellenezte a lépést. Korábban soha nem fordult elő, hogy a 27 tagállam közül ilyen sok szembement volna az Izraellel kapcsolatos uniós külügyi irányvonalnak, írja a hetek.hu. A lap idézi a Jerusalem Postot, amely szerint Magyarország és Ausztria volt a kezdeményezője a tiltakozásnak.

Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor

Emiatt Borrell személyes nyilatkozatban fejezte ki véleményét, mely szerint az „Európai Unió nem ismeri el az izraeli szuverenitást az 1967 után elfoglalt területek felett” és a „nemzetközi jog súlyos megsértésének tekintené”, ha Izrael annektálná ezek bármely részét.

A tiltakozó országok egy része azt kifogásolta, hogy Brüsszel már a koalíciós kormány hivatalos megalakulása előtt nyilatkozatot adott ki, anélkül, hogy „esélyt adnának a kapcsolatok javítására Benny Gantz számára, aki másfél év múlva a Benjamin Netanjahuval kötött rotációs megállapodás alapján miniszterelnök lesz.”

Éles nyilatkozatot adott ki Franciaország is az ügyben. Nicolas de Rivière francia ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács ülésén közölte, hogy Párizs „kész megváltoztatni az Izraelhez fűződő kapcsolatait”, amennyiben Izrael megvalósítja a tervezett lépést. „Ezt nem fogjuk válasz nélkül hagyni” – figyelmeztetett a francia diplomata.

A büntető lépéseket – amelyek között Izraellel szembeni gazdasági és politikai szankciók is lehetnek – támogatja Németország, Belgium és Észtország, valamint Nickolay Mladenov, az ENSZ közel-keleti főmegbízottja is.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp