“Egy közösség egydimenziós karikatúráját látjuk itt, amely teljességgel rideg, aszkétikus és spártai, holott nem ez a mindennapi valósága a haszid zsidóknak.” Az ultraortodox közösségben felnövő, majd onnan kilépő Izzy Posen írása az Unorthodox című Netflix minisorozatról.
Nemrég mutatták be a Netflixen az Unorthodox nevű sorozatot, amely a szatmári zsidó közösséget helyezi reflektorfénybe, azt a közösséget, amelyhez korábban én is tartoztam. A történet egy fiatal nőről szól, aki boldogtalannak érzi magát ebben a világban és elmenekül. A film valójában nem a közösséget, hanem egy nő sorsát mutatja be. A közeget az ő szemszögéből ismerjük meg, egy olyan ember nézőpontjából, aki azt elviselhetetlennek tartja.
Ez a cikk nem az Unorthodoxról szól. Szeretnék némi betekintést adni annak a közösségnek az életébe, ahol felnőttem. Egy olyan ember írja ezeket a sorokat, aki ott élt és lélegzett az élete nagy részében, és nem egy olyan, aki innen kilépett. Mivel ez a közösség ritkán érintkezik a médiával és kívülállókkal, természetes, hogy a legtöbb információnk azoktól származik, akik kiléptek innen. De akkor hogyan tudnánk őket belülről megérteni? Milyen érzés valójában szatmárinak lenni?
Ennek átéléséhez el kell hagynunk egy időre a nyugati individualista és liberális értékrendünket. Másképp nem érthetünk meg egy közösséget, amely más normák szerint működik. Próbáljuk meg Szatmárt a saját értékeik mentén megérteni.
Szatmárban nem létezik az én fogalma. Itt nem számít az egyén, és hogy ő mit akar. Itt nem érdekes, ki vagy te és hogy mik az álmaid. Nem vagy független individuum, hanem egy nagyobb élő organizmus része. Ez az organizmus a családod és a közösséged, és az egyén ebben a nagy egészben kell, hogy a saját dolgát elvégezze. Ezzel tud a családjának dicsőséget szerezni, és ezzel biztosítja a közösség fennmaradását.
A szatmári nőket arra nevelik egész életükben, hogy a férjük hűséges és támogató társai és a következő haszid generáció anyái legyenek. Itt nem számít, hogy ezt valaki önmaga számára kielégítőnek találja-e, vagy hogy mi érdekli valójában az életben.
Csak a közösség életben tartásában játszott szerep a fontos, és az ember megtanulja ezt örömtelinek érezni. Vagy nem.
A szatmári férfiaknak is megvan a saját dolga. Háromszor egy nap zsinagógába kell menni, naponta időt kell szánni a tanulásra, adakozni kell, támogatni a rebbe tevékenységét, és valamiképp pénzt keresni a család eltartásához.
A hétköznapok a vallási kötelezettségek teljesítésével telnek, de ez nem jelenti azt, hogy egy átlag szatmári állandóan a vallással és Istennel foglalkozik. Ez csak a keretrendszert adja, de közben ugyanolyan élet folyik itt is, mint minden más emberi közösségben.
Ebédet kell főzni, gyereket kell szórakoztatni, barátokat kell látogatni. Meg kell teremteni a megélhetést, gondoskodni kell az idős szülőkről, és el kell kerülni azokat az embereket a jesivában, akiket nem szeretünk.
Ezek az emberek ugyanúgy aggódnak a beteg szeretteikért, gyászolják a halottaikat, örülnek a gyermekeiknek, akik az életük komoly mérföldköveihez érkeztek, mint bárki más. Az emberi érzelmek teljes spektruma megtalálható itt is a szerelemtől a gyűlöletig, az örömtől a fájdalomig, az aggodalomtól a szenvedélyig.
Én lennék az utolsó, aki mentségeket akarna keresni arra, ha egy közösség megszegi a törvényt, vagy ha kirekeszt olyanokat, akik más utakon járnak. Én magam is sokat szenvedtem, és szenvedek most is, amiért a közösségem elfordult tőlem azért, mert kérdéseket tettem fel és kerestem a saját utam.
Ám minden tökéletlensége ellenére ez egy nagyon is humánus közösség. Egy olyan világ, amely bizonyos szempontból nagyon más értékek szerint működik, de ugyanolyan humánus, mint más emberi közösségek.
Ennek a humánumnak a bemutatása hiányzott számomra az Unorthodox című sorozatból. Egy közösség egydimenziós karikatúráját látjuk itt, amely teljességgel rideg, aszkétikus és spártai, holott nem ez a mindennapi valósága a haszid zsidóknak. Ez annak a valósága, aki ki akart lépni ebből a világból. De az igazi Szatmár nagyon másképp néz ki belülről. Ennek valódi történetét még el kell majd valakinek mesélnie, mert mindez nem mondható el egy 600 szóból álló újságcikkben.
A cikk eredetileg a The Times of Israel blogján jelent meg.
Olvasóink figyelmébe ajánljuk az ultraortodox közösségről a Shtisel című sorozatot és One of us című filmet.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
