Izrael berlini nagykövetsége a Zoomon szervezett megemlékezést a jom hasoa alkalmából, amin ismeretlenek antiszemita trollkodásba kezdtek.
A Zoom egyik komoly problémája, hogy olyanok is könnyedén becsatlakozhatnak egy-egy megbeszélésbe, órába vagy előadásba, akik megzavarni szeretnék az online eseményeket. Ez történt az izraeli nagykövetség holokauszt-megemlékezésével is Németországban.
A Zoom platformján megtartott eseményen éppen egy holokauszt-túlélő, Zvi Herschel kezdett volna bele története elmondásába, amikor többen trollkodással zavarták meg előadását. Horogkereszteket rajzoltak, Hitler fotóit villantották fel, porongráf képeket mutogattak, illetve antiszemita szlogeneket kiabáltak be és Palesztina éltetése is elhangzott.
A berlini rendőrség vizsgálatot indított a Zoombombing ügyében, de egyelőre nem emeltek vádat senki ellen. A nagykövetség szóvivője azt nyilatkozta a helyi médiának, hogy maguk is fontolóra veszik, hogy feljelentést tesznek az ismeretlen tettesek ellen. A nagykövetségen azt gyanítják, hogy az elkövetők neonáci háttérrel rendelkezhetnek, mivel az izraeli elleni bojkottmozgalom, a BDS követői nem használják Hitler képeit propaganda célokból.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!