A távolságtartási szabályokat betartva tüntetett több ezer ember Izraelben

A koronavírus-járvány miatti szigorú távolságtartási szabályokat betartva, egymástól két méterre állva tiltakozott vasárnap este mintegy kétezer ember Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnöki megbízatása ellen.

A szájmaszkot viselő demonstrálók a kövezetre festett jelek segítségével sorakoztak fel szabályos alakzatban, izraeli és fekete zászlókat, illetve tiltakozó jelszavakat tartalmazó táblákat tartottak a kezükben. A helyi sajtó drónfelvételeket mutatott be a katonás rendben felsorakozott tömegről, az internetes felületek arról írtak, hogy a tüntetők órákon álltak egymástól az előírt távolságra, nem mozdulva egy tapodtat sem a kijelölt helyükről.

Tüntetők Tel-Avivban

Az izraeli koronavírus-rendszabályok engedélyezik a tüntetést, amennyiben a résztvevők betartják az egymás között megkövetelt kétméteres távolságot, és maszkot viselnek.

A maga nemében példátlan tüntetésen a felszólalók egy újabb Benjámin Netajahu vezette kormány ellen tiltakoztak, mert véleményük szerint a három ügyben is megvádolt politikus nem alakíthat kabinetet, amíg nem tisztázta magát a bíróságon a korrupció, a csalás és a közhivatallal való visszaélés vádjai alól.

Netanjahu tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, és előrehaladott tárgyalásokat folytat Beni Ganzzal, a centrista Kék-fehér párt elnökével egy egységkormányról, amelyet másfél évig ő, majd a következő másfél évben Ganz vezetne.

Előzőleg egy éven belül három parlamenti választás sem vezetett olyan eredményhez, amelyben bármelyikük is többséget tudott volna szerezni a parlamentben, és kormányt tudott volna alakítani a másik nélkül.

A demokrácia megmentésének jelszavával tüntetők felszólították Ganzot, hogy ne csatlakozzon egy Netanjahu vezette koalícióhoz, ne vegyen részt a korrupcióval vádolt miniszterelnök kormányában.

Beni Ganz mindhárom választási kampányában azt ígérte, hogy pártjával semmiképpen sem lép be Netanjahu kormányába, de a koronavírus miatti rendkívüli helyzetre hivatkozva mégis hajlandó ezt megtenni, ami a harminchárom mandátumot szerzett Kék-fehér párt kettészakadásához vezetett.

A tüntetésen felszólaló Jaír Lapid és Móse Jaalón, Ganz volt pártvezető-társai beszédükben azzal vádolták Netanjahut, hogy valójában nem a koronavírus miatti vészhelyzet-egységkormányt, hanem őt a bíróságtól megmentő kabinetet próbál létrehozni.

„Nem lehet belülről küzdeni a korrupció ellen. Ha bent vagy, akkor részesévé váltál” – mondta Lapid, aki kilépett a Kék-fehér pártból és Jaalon korábbi pártjával egyesülve az ellenzék soraiban folytatja a politizálást az egységkormány tárgyalások kezdete óta.

A katonai rádió vasárnapi értesülései szerint a Kék-fehér és a Netanjahu vezette jobboldali Likud párt tárgyalódelegációi sikeresen megegyeztek minden vitatott kérdésben, és szombat este óta már csak Benjámin Netanjahura várnak, hogy kézjegyével lássa el az új kormányt létrehozó koalíciós megállapodást.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp