Otthonról is elérhető a zsidó tudósokat bemutató virtuális kiállítás

A koronavírus-járvány miatt a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza is zárva tart. A fizikai látogatás hiányát ingyenes online tartalommal pótolja az intézmény.

A Zsidó Kiválóságok Háza 2018 tavaszán nyílt meg egy, a balatonfüredi zsinagógához kapcsolt épületben. Normális esetben az intézmény virtuális kiállításán 132 világhírű kutató, feltaláló életével és munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók.

A zsidó emlékezetpolitika új felfogását tükrözi a Zsidó Kiválóságok Háza – Kibic Magazin

A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában egy interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg a közelmúlt és a jelen fontos zsidó származású kutatóival, feltalálóival. A kiállításon Olti Ferenc, az intézmény megálmodója kalauzolt végig bennünket. Idén márciusban nyitott meg Balatonfüreden a Zsidó Kiválóságok Háza, amely a régi zsinagógához kapcsolt épületben egy interaktív kiállításon mutatja be a zsidóság tudományos kultúráját.

A járvány miatt a Zsidó Kiválóságok Háza is kénytelen volt bezárni, a virtuális kiállítást azonban nemrég online is elérhetővé tették, hogy a megváltozott élethelyzeteken valamelyest segíteni tudjanak. A virtuális kiállítás látogatása ezért ingyenes.

A 132 zsidó tudós életének és munkásságának megtekintése (és meghallgatása) egy e-mail cím megadását követően lehetséges. A megadott e-mail címre a rendszer egy linket küld, amire rákattintva már böngészhetünk is a kutatók neve, illetve találmánya szerint. A virtuális kiállítás a következő linkre kattintva érhető el: https://virtual.zsidokivalosagok.hu/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp