Hogy miben különbözik ez az ünnep a többitől? Nekünk szinte mindenben. Nem titok, hogy nagyon el vagyok keseredve. Mindenki máshogy kapcsolódik a saját zsidóságához, én például épp a peszah-on keresztül.
A Kibic Magazin körkérdést indított azzal kapcsolatban, ki hogyan ünnepli idén a Pészachot a zsidó közösségben. Alább Bodrogi Fűszeres Eszter válaszát olvashatják.
Évekbe telt, mire sikerült leépítenem magamban a holokauszt tragédiáját, mint identitásképzőt, és tudatosan felépíteni valami pozitív zsidóságtudatot, hogy a gyerekeimnek már valami egészen mást adjak át, mint ami nekem jutott.
Úgy kezdtünk a férjemmel széder-esteket tartani magunknak felnőttfejjel, hogy gyerekkorunkban soha nem voltunk igazi ünnepen. Persze volt nálunk is maceszgombóc leves, és hallottunk a kivonulás történetéről is, de Hagadát csak felnőttként olvastunk először.
Eleinte mi is közösségi széderekre jártunk, illetve vendégségbe, de amikor már családdá váltunk, valahogy igényünk lett arra, hogy mi magunk is megtartsuk, elmeséljük a gyerekeinknek a kiszabadulást, sőt, úgy tegyük ezt, ahogy még a nagyszüleink a háború előtt. Először csak szűk családi körben próbálkoztunk, és főleg a vacsorán volt a hangsúly, majd az évek alatt egyre jobban belejöttünk, és már vendégeink is lettek.
Szinte észrevétlenül nőttük ki a nagy asztalt a nappalinkban, pedig, ha nagyon összehúzzuk magunkat, akkor akár huszan is körbe tudjuk ülni. A vendégek egyre többen lettek, sok lett a gyerek is, sőt, valahogy úgy alakult, hogy Amerikából és Luxembourgból is évről évre hazajártak hozzánk a barátaink az ünnepre. Már tíz éve is azzal zártam a meghívókat, hogy Hagadát és széket mindenki hozzon magával, aki tud.
Idén már negyedszer utaztunk volna el vidékre közösen. Húsz felnőtt, tizenöt gyerek, kutyák, sőt idén két nagymama is bejelentkezett. Ilyenkor kibérlünk egy hatalmas vendégházat, közösen főzzük a vacsorát, majd együtt töltjük az estét, elmeséljük a kivonulást a gyerekeinknek úgy, ahogy kell, majd amikor ők már kidőlnek, mi, magunk még végig kóstoljuk az összes macesztortát és beszélgetünk hajnalig.
Minden évben szokott lenni egy témánk, amit előre megadunk, és mindenki gondolkodik rajta az ünnepig, majd megbeszéljük. Pár éve a szabadságról meséltünk egymásnak, hogy kinek mit jelent, tavalyelőtt pedig azon gondolkodtunk el, hogyha nekünk is menekülnünk kéne egyik pillanatról a másikra, mint az őseinknek, akkor hova mennénk, és miért pont oda?
Idén azt kérdeztem volna a többiektől, hogy ők mit tesznek azért, hogy maradhassunk?
A kedvenc részem az ünnepre való felkészülésnek természetesen a menü megtervezése. Napokat szoktam eltölteni régi és modern receptek olvasgatásával, ami pedig nagyon tetszik, azt előre ki is próbálom. Minden évben vannak vegán és vegetáriánus vendégeink is, külön szeretek ezért a köretekkel játszani, hogy ami nekünk húsevőknek köret, az nekik egy teljesértékű főétel lehessen.
Rendeltem egy zöldségfúrót is, hogy igazán profi töltött zöldségeket készíthessünk, most lett volna a felavatása. Fél perc alatt tökéletes lyukat fúr egy vastag sárgarépába, és gyönyörű apró töltött céklák kerülnek ki vele a kezeim közül. Alig vártam, hogy használhassam!
Idén ez mind elmarad. Nincs szervezkedés a Facebook csoportunkban, hogy kinek jusson fürdőszobás szoba, és ki hajlandó a folyosó végi közöset használni, nincsenek fotók az otthon készülő desszertekről, és nincs hatalmas bevásárlás harminc főre Bécsben.
Már az előkészület is nagyon hiányzik. Hogy lehet egyáltalán négy főre húslevest főzni? Létezik-e olyan kis darab marhaszegy, amit nem kell majd napokig ennünk? Csak egyféle macesztortát kóstolunk majd, és csak négyen ülünk az asztalnál?
Először örültem annak, hogy majd Zoom-mal kapcsolódunk egymáshoz a családdal és a barátokkal, de mostanra már nem tudom, hogy szeretném-e egyáltalán, vagy hagyjam meg ezt az ünnepet olyannak, amilyen: zártnak, szomorúnak, egészen másnak.
Úgy érzem, arra lesz jó alkalom ez az ünnep, hogy kicsit jobban elgondolkodjunk a magunk helyzetén a világban, és ehhez fontos most ez a csend, a belső elvonulás. De majd meglátjuk. Az is lehet, hogy a második pohár bor után már nyúlok is tabletért, és a negyedik után vidáman beszélgetek online a barátaimmal. Semmi sincs még kőbe vésve, csak a maceszgombóc leves és a párolt marhaszegy.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
