Dés Júlia: Fenekestül felfordult az életünk

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

“A legnehezebb számomra a mentális átállás volt. Az eddig megszokott hétköznapi rohanást felváltotta egy sokkal lassabb élet, amelyben a prioritások teljesen megváltoztak a számomra.” Dés Júlia, a Haver Alapítvány vezetőjének írása.

A Kibic Magazin körkérdést indított a zsidó közösségben arról, hogyan változtak meg a közösségben dolgozók hétköznapjai a koronavírus-járvány miatt, hogyan befolyásolta a munkájukat a járvány. Alább Dés Júlia, a Haver Alapítvány vezetőjének beszámolóját olvashatják.

Lassan három hete a családom balatoni házában rendezkedtünk be a karanténra, a féjemmel, a 7 és fél éves Jankával, a 2 és fél éves Mikivel és velünk jött az anyukám is.

A legnehezebb számomra a mentális átállás volt. Az eddig megszokott hétköznapi rohanást felváltotta egy sokkal lassabb élet, amelyben a prioritások teljesen megváltoztak a számomra. Az vált a legfontosabbá, hogy ebben a mindenki számára teljesen új élethelyzetben egy élhető, akár még élvezhető napi rutint alakítsunk ki, és úgy fizikailag, mint mentálisan egészségesek tudjunk maradni.

Amikor ezt el tudtam fogadni és az agyamat át tudtam állítani arra, hogy most ki tudja mennyi ideig, de ez lesz, számomra is meglepő módon megláttam benne azt, ami szerethető.

Együtt vagyunk és nem rohanunk. Évek óta rohanunk, mindig valamivel el vagyok maradva, és ritkák a nyugodtan együtt tölthető percek. Most nincs hova rohanni, mert sok mindenről le kellett mondani, ami eddig az életünk része volt. Ez nehéz, de legalább több az egymásra figyelés és kevesebb a külső nyomás.

Szerencsések vagyunk, van kert, nincs egzisztenciális rettegés (egyelőre) és nagyon jól tudunk együttműködni. Szigorú napirend szerint élünk, Jankával tanulunk (a Lauderes tanárainak köszönhetően szerethető feladatokat kap), és mi, felnőttek igyekszünk egymásnak biztosítani a lehetőséget a munkára és némi saját időre is.

Vannak nehezebb és könnyebb napok, a gyerekeknek és nekünk is. Sok mindenki, aki fontos nekünk, nincs itt. Aggódunk értük, és próbálunk velük – ha csak online is -, de kapcsolatban lenni.

Aggasztó, hogy mi lesz itthon most és ezután, hogy mi lesz világgal. Mi szerencsések vagyunk, de sok-sok ember kerül és kerülhet nagyon nehéz helyzetbe az elkövetkezendő hónapokban. A szűk környezetünkből is többen dolgoznak a “fronton”, őket csodáljuk, hálásak vagyunk nekik és minden nap gondolunk rájuk.

Éppen ezért fontos tudatosítani magamban, hogy mennyire jó nekünk a bajban. Az élet legtöbb területén kikerült a kezünkből a kontroll, el kellett engedni, de amennyi a saját életünkben megmaradt, ami a kezünkben van, azzal eddig jól tudtunk bánni. Legalább attól nem kell tartanom, hogy az egymásba vetett hitünket, mi, öten elveszítjük.

Az életem fontos része a munkám, a Haver Alapítvány. Alaptevékenységünk, hogy középiskolákba és egyetemekre járnak az önkéntesek informális oktatási foglalkozásokat tartani a zsidóságról. Tehát az alaptevékenységünket, amíg az iskolák zárva vannak és a pedagógusok a hirtelen digitális oktatásra való átállással küzdenek, leállt.

Eleinte ez is sokkoló volt. Sok foglalkozásunk volt már leegyeztetve, amit le kellett mondanunk. Az első sokk után viszont itt is megtapasztalhattam, milyen szuper csapat vesz körül. Zsófival, a kolléganőmmel (Grunzó Zsófi – a szerk.) az eddig is jól működő közös munka ebben a helyzetben is megmaradt, szerencsésnek érzem magam azért is, hogy a Havernál ő van mellettem. A csapat többi része, akik segítenek nekünk, és az önkéntesek is, nyitottan és segítőkészen állnak hozzá ahhoz, hogy együtt gondolkodjunk a jelenlegi helyzetben bevethető újításokon, hogy a missziónk, a kultúrák közötti párbeszéd, valamilyen formában megmaradhasson a karantén ideje alatt is.

Meg is kezdtük a munkát, érdemes ellátogatni a Haver Alapítvány Facebook és Instagram oldalára, sok érdekes tartalommal készülünk. Önkénteseink heti rendszerességgel élőben fognak jelentkezni és a virtuális sétánk is elérhető. Kövessetek minket ezeken az oldalakon!

Reménykedem benne, hogy ha egyszer újra kiszabadulunk karanténjainkból, a ránk váró sok kihívás és nehézség ellenére, kicsit több tapasztalatunk lesz arról, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami miatt, bár eddig úgy tűnt, igazából nem is érdemes rohanni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp