Egy háborúba csöppentünk bele egy láthatatlan ellenséggel szemben!

Az Élet Menete fő rendezvényei későbbre tolódtak a koronavírus-járvány miatt. A szervezet azonban aktívan dolgozik továbbra is. Gordon Gábor, az Élet Menete vezetőjének írása a járványról, elmaradt bár micvóról, kitartásról és a zsidó közösségi összefogás fontosságáról.

 A Kibic Magazin körkérdést indított a zsidó közösségben arról, hogyan változtak meg a közösségben dolgozók hétköznapjai a koronavírus-járvány miatt, hogyan befolyásolta a munkájukat a járvány. Alább Gordon Gábor, az Élet Menete magyarországi vezetőjének beszámolóját olvashatják.

Előre elnézést szeretnék kérni azoktól, akik csak kimondottan az Élet Menete szervezetünk programjai miatt kezdik el olvasni írásomat, mert én úgy érzem, csak úgy tudok most teljességgel és őszintén beszélni jelenlegi érzéseimről, ha elmondom a magánéletemmel és a vírussal kapcsolatos gondolataimat is.

Számunkra úgy kezdődtek a koronavírussal kapcsolatos pofonok, hogy az 54 országot magába tömörítő (March of the Living) szervezetünk vezetői, hosszas egyeztetéseket követően meghozták azt a döntésüket, hogy a nemzetközi szervezet 31 éves fennállása óta először idén nem kerülnek megrendezésre az Élet Menete lengyelországi és izraeli programjai az eredetileg tervezett dátumokon.

Ugyan a tervek között szerepel az események pótlása, de sajnos mindannyian tudjuk, hogy ez már biztosan nem lesz ugyanolyan, mint amilyen szokott lenni. Auschwitz-Birkenauba minden évben Jom Hasoakor, a zsidó naptár szerinti holokauszt emléknapon, Jeruzsálembe pedig Jom Hacmutkor, Izrael Államának születésnapján szoktunk ellátogatni. Az a programunk így kerek, így szép, így felemelő, így tud minden évben bevésődni a résztvevők szívébe.

Jómagam nagyon nehezen tudom ezt a két felemelő rendezvényt az év más napjain elképzelni, de az „életünk menete” sajnos, mint látjuk rákényszeríti az embert a változásokra. Meglátjuk, bár ott tartanánk már, hogy ezen kelljen gondolkodnunk.

A bejelentést követően mi is napokig egyeztettünk még magyarországi munkatársaimmal, naivan reménykedtünk abban, hogy talán április 19-ig még nem lesznek olyan állapotok, hogy ne tarthassuk meg a budapesti menetet.

Kikértük az Országos Tisztifőorvos és hivatala véleményét, amelyre március elején azt a választ kaptuk, hogy a jelenlegi helyzet nem követeli meg azt, hogy lemondjuk a menetet, csak arra hívjuk majd fel az emberek figyelmét, hogy az idősek, vagy a légúti betegségben szenvedők kivételesen ne vegyenek részt a programon.

A válaszlevelet követően még mindig reménykedtünk, bár én magam jó pár éjszakán keresztül azon gondolkodtam, hogy tartanánk Élet Menetét idősek és holokauszttúlélők nélkül? Ez nem tetszett, nem lett volna fair, nem lett volna az igazi.

A budapesti meneten elmondandó nyitó beszédemre készülve, Reuven Rivlin izraeli elnök szavai győztek meg végleg arról, hogy ne tartsuk meg a menetet, mert túlélők nélkül (most még 2020-ban), ez nem lenne helyes. Most ebből a tervezett beszédemből szeretnék idézni az olvasóknak.

„Januárban több tucat államfő látogatott el Jeruzsálembe – Auschwitz felszabadításának 75. évfordulója alkalmából.

Ott volt többek között:

Mike Pence, Az Amerikai Egyesült Államok alelnöke

Vlagyimir Putyin orosz, Emmanuel Macron francia államelnök

Fülöp spanyol király

Károly walesi herceg

és számtalan államfő, köztük Áder János köztársasági elnök úr is,

amikor Reuven Rivlin Izrael Állam Elnöke a következő nagyon fontos mondatot mondta!

„Közösen gondolkozzunk azon, hogyan adjuk át a holokauszt emlékezetét azoknak a generációknak, amelyek egy olyan világban élnek majd, ahol nem lesznek már holokauszt túlélők”

Az izraeli elnök pontosan látja, hogy az utolsó pillanatokban vagyunk, és teljesen jogosan szólított fel szinte mindenkit a világon – akik a holokauszt emlékezettel foglalkoznak, – hogy használjanak ki minden pillanatot, hogy a túlélők személyesen lehessenek ott, ahol csak szeretnének, ha a fizikai állapotuk azt megengedi.

Hiszen, nélkülük, ezek a megemlékezések már nem lesznek ugyanolyanok, mint velük együtt voltak!

Csak ismételni tudom Rivlin elnököt, ezek az utolsó pillanatok!

Mikor ezeket a sorokat újra és újra elolvastam, egyre erősödött bennem az az érzés, hogy halasszuk el mi is az április 19-i menetet. Úgy éreztem, ezzel tartozunk az időseknek és az áldozatoknak! Amikor bejelentettük a rendezvény elhalasztását, március 10-ét írtunk már, és egyre csak terjedt a vírus az egész világon. Másnapra a magyar kormány is meghozta azt a döntését, hogy ideiglenesen betiltanak minden nagyobb utcai rendezvényt.

Ez megnyugtatott, mert mindennek ellenére nagyon nyomta a lelkemet, vajon jó döntést hoztunk-e.

Ekkor március 11-ét írtunk. Úgy gondoltam, bizonyára a Jó I.-en akart fizikailag „megtámogatni” engem azzal, hogy elmarad a három hatalmas rendezvényünk Budapesten, Auschwitz-Birkenauban, és Jeruzsálemben, hogy teljes erőbedobással készülhessek a családomban az egyik legnagyobb eseményre: az iker fiaink Áron és Balázs Bár-micvó ünnepségére, amelyre március 21-én került volna sor a Dohány utcai zsinagógában. A fiúkkal 2019. szeptember 6. óta készülünk együtt erre a napra, ekkor beszéltük meg ugyanis dr. Frölich Róbert főrabbi barátommal az időpontot. Ám hamarosan jött a hitközség döntése: sem a Bár-micvó utáni fogadást, sem magát a ceremóniát nem lehet megtartani.

Ez volt a végső kard döfés azon a héten a szívemnek és a lelkemnek. Péntek este a feleségemmel beszéltünk a fiúkkal. Próbáltuk nekik elmagyarázni a rettenetes vírus körüli helyzetet és intézkedéseket, és azt kértem tőlük, úgy tekintsenek erre, mint amit én mindig mondok is nekik más esetekben is: valami miatt ennek most így kellett lennie.

A Bár-micvót megelőző estig, március 20-ig egész jól ment minden, de akkor láttam rajtuk, hogy nagyon szomorúak, csalódottak. Éjjel nem bírtam elaludni, hajnali 2-kor pedig úgy éreztem, szeretném kiírni magamból, amit érzek, és az alábbiakat tettem ki a Facebook-ra:

 „A pár nap híján Bár-micvó…

Amióta megszülettek Ők öten, mindig az hajtott, hogy a négy fiúnak olyan Bár-micvó (felnőtt férfivá avatás) ünnepséget rendezzek, amilyen meg van írva, ahogy az kell, ahogy az illik.
A két nagyobb fiúnál Bencénél és Ádámnál, minden úgy történt, ahogy az meg volt tervezve a hosszú felkészülési hónapok alapos munkájával, mind a fiúk, mind a mi részünkről – szülői oldalról.
Amikor Ádám is teljesítette kötelességét 7 évvel ezelőtt, picit megnyugodtam, hogy na, ezen is túl vagyunk, most egy nagyobb szünet következik, aztán jönnek az ikrek, csapunk ismét egy hatalmas és szép ünnepséget, és mi mint szülők, a bríszek (körülmetélés) után, ami szintén nem egy kis kihívás volt szülői szempontból (is), – nem beszélve az ikrek Ábrahám szövetségébe való felvételét követő 2-3 éjszakát, de teljesítettünk „mindent”, amit a hitünk, vallásunk megkövetel egy igazi zsidó családtól és ennyi, jöhetnek az unokák!:-) 

És ez egészen így is volt, 2020. március 13 péntekig, amikor is a Zsidó Hitközség a rettenetes járvány miatt úgy döntött, hogy bizonytalan ideig nem nyitnak ki a zsinagógák, és nem lehet semmilyen összejövetelt megtartani.

Leírhatatlan érzéssel és mélységes fájdalommal érkeztem haza bejelenteni a hírt a fiúknak, mert én pontosan tudtam, hogy mi minden előzte meg a részükről és a mi részünkről is, Tündével ezt a dátumot.

A fiúk Bár-micvó ünnepsége, ma március 21-én lett volna délelőtt a Dohány utcai zsinagógában. (az már csak a sors fintora, hogy a mai nap az ENSZ határozata szerint az antirasszizmus világnapja, 1966-óta!) J

2019. szeptember 6-án ültünk le Frölich Róbert főrabbi barátommal és a fiúkkal, hogy megbeszéljünk mindent, hogy milyen feladatok várnak a fiúkra a mai napig.
Nem is tudom most mind felsorolni, csak egy pár példa: az ima rendje, a fiúk heti szakasz szövege, olvasása, hangsúlyozása, a közönség/közösség előtti szereplési láz legyőzése, több alkalommal eljárás a hétköznapi imákra, hogy azt is átérezzék, megszokják, az imaszíjak és az ima sál beszerzése és használata, az áldások, az avatás sorrendje, ki hova áll a templomban, öltönyök, fogadás, torta, és a velük járó ügyek intézése, köszönő beszédek a fiúknak a fogadás után, külön erre az alkalomra készített kipák a férfi vendégek részére, külföldi rokonok ide utazása, családi vacsora, emlékezetes és az alkalomhoz illő ajándék a fiúknak, és még sorolhatnám szerintem sokáig.

Itt külön szeretném megköszönni Verő Tamás főrabbi, Fekete László főkántor és Frölich Dünyő barátainknak is, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan foglalkoztak a fiúkkal! 
Köszönöm, köszönjük nektek!

Tudtam, hogy előző nap, 20-án pénteken már nem fogunk bírni magunkkal, elmegyünk majd segíteni Fülöp Ildikónak berendezni a Goldmark termet, este pedig elmegyünk a péntek esti I-en tiszteletre a fiúkkal egy utolsó alkalommal, mint „gyerekek” ….

Mind ehelyett egy félelemmel teli hét a vírus miatt, iskola látogatási tilalom, bevásárlások, a hírek és az intézkedések folyamatos figyelése, és aggodalom az egész családért, nem beszélve a két 96 éves dédiért, akik bizonyára Auschwitz és Ravensbrück után álmukban nem merték gondolni és elhinni, hogy 96 évesen lehetőségük lesz ott ülni a Dohány utcai zsinagógában 2020. március 21-én az iker dédunokájuk Bár-Micvó ünnepségén.

És itt vagyunk, eljött a NAGY NAP, és a fő programunk a fiúkkal a mai napon a kutyák sétáltatása lesz, vagy esetleg még egy film megnézése a HBO csatornán. Üresnek érzek mindent….😞

Kedves rokonaink, barátaink, ismerőseink, drága babáim!

Bejegyzésem célja nem a Gordon család sajnáltatása volt, mert aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy bár megéreztem a pofont, de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a fentiekből minden megvalósuljon, és felálljunk a padlóról az ikrekkel közösen, de sajnos, még ha nagy szervező hírében is állok, bevallom őszintén, ezzel az „esőnappal” én se számoltam, de ígérem fiúk, MINDENT BE FOGUNK PÓTÓLNI!

Nekiállunk újra az egésznek, profibbak leszünk, mint ma lettünk volna, és jelentkezünk ahogy csak tudunk az új dátummal, de addig is nagyon vigyázzon magára mindenki!!!

Mazal tov, Áronka és Bazsika!

Apa”

Most pedig szeretnék visszakanyarodni a valóságba az jelenlegi Élet Menetébe!

Amikor elrendelték a szigorító intézkedéseket Magyarországon, két munkatársam épp Németországba, azon belül Ravensbrückbe utazott, egy továbbképzésre. Természetesen mindketten saját felelőségükre vállalták az utazást, de megbeszéltük, hogy amikor haza jönnek, szigorúan 2 hetet otthon maradnak, és online munkát fognak folytatni a biztonság kedvéért. De azóta úgy alakult a helyzet, hogy a többiek és jómagam is önkéntes karanténban vagyunk, és bár a menetek most elmaradnak, a megrendelt szolgáltatásokat és minden egyéb, a programokkal járó ügyet a lehető leghamarabb le kellett mondani, és teljes erőbedobással el kezdtünk készülni az év hátralévő részére tervezett projektjeinkre, amiből azért van még bőven.

Tekintettel az elmúlt év, évek tanulságaira, próbáltunk minden tervezett projektet úgy alaktani, hogy amennyiben az időpontokat még veszélyeztetné a rendkívüli állapot, akkor is könnyebben és gyorsabban tudjuk azt lemondani, vagy egy későbbi időpontra módosítani:

Nekem elhihetik, nálunk senki nem unatkozik!

• Leszervezett vagonkiállítások 3 városban
• Az április 16-i emléknaphoz kötődő rendhagyó történelem órák, utazó rollap kiálltásaink lemondása
• Az Embermentők tiszteletére állítandó köztéri szobrunk avatása egy későbbi időpontban
• Hajdú Péter futóval, a srebrenicai mészárlásokkal kapcsolatos „A lábaimmal emlékezem” projekt szervezése
• A Múzeumok éjszakája
• Az akkreditált nyári pedagógusképzésünk
• Váradi József „Tyson” barátunkkal a roma holokausztot érintő közös projekt
• A Roma Élet Menete Lengyelországban augusztus 2-án
• Vagy pl. a szokásos őszi rendezvényünk, a Kézdy György díjátadó, amely minden évben egyben az önkénteseink és az alapítvány évzáró rendezvénye is

De még sorolhatnám, mert sok egyéb terv is áll a fiókunkban. Ezek az idei terveink, és

azt gondolom, büszkén elmondhatjuk, nem hagyjuk, hogy egy vírus elvegye a lelkesedésünket. A 2020-as év hátralévő részében is mindent el fogunk követni azért, hogy nagyon színvonalas és minőségi évünk legyen az idei is.

Itt szeretném minden munkatársamnak megköszönni azt a kitartást, és azt az odaadást, amellyel kezelik a mostani helyzetet is. Ugyanez vonatkozik az önkénteseinkre is, akik pontosan tudom, hogy most arra várnak, miben tudnának segíteni. Azonnal keresni fogjuk őket, ha kialakulnak a biztos és biztonságos feltételekkel végezhető munkák.

Jómagam mindig és mindenhol kihangsúlyozom, hogy az önkéntesek azok a mozgató erői alapítványunknak 2004 óta, akik nélkül nem tudnánk megvalósítani azt a sok ötletet, amelyeket mi az íróasztalnál ülve kitalálunk! Ezt most is szeretném itt külön megköszönni nekik!

És végezetül egy nagyon aktuális, az utóbbi soraimhoz szorosan kapcsolódó pár mondat.

 Önkéntesség a koronavírussal kapcsolatos civil szervezetek világában.

Amikor megjelentek az első hírek a járványról, több civil szervezet vezetője és magánemberek dugták össze a fejüket, hogy miben tudnának segíteni a zsidó közösséghez tartozó időseknek, a szociális munkát végző önkénteseknek, a kórházi ápolóknak és a betegeknek.

A civil megmozdulás kezdeményezője a LÉT: Lépjünk Együtt Tovább baráti társaság, melynek én is tagja és egyik vezető képviselője vagyok.

A LÉT baráti társaság olyan családokból áll, akik annak idején a szarvasi táborban nyaraltak együtt, illetve valamelyik zsidó ifjúsági szervezet tagjai voltak, de mára a csoport többsége már csak alkalmanként tartja a kapcsolatot az aktív zsidó közösséggel. A csoportban nagyon komoly cégvezetők és a zsidó közösség számára értékes személyek vannak.

Ennek a baráti társaságnak a tagja az a fiatalember is, akinek a cége orvosi eszközök és védőfelszerelések beszerzésével is foglalkozik. Ezen a cégen keresztül védőfelszereléseket rendeltünk Kínából a zsidó közösség idősei, betegei, az őket ellátó önkéntesek és a zsidó kórház személyzete számára is amennyiben erre igényt tartanak, de ha jól tudom, a Szeretetkórházat a Hitközség mindennel ellátja.

Ezzel egyidőben találtuk ki azt is, hogy tömörüljünk egyfajta szervezetté annak érdekében, hogy ne külön-külön, hanem együtt próbáljunk meg mi, civilek is gondolkodni és lépni. Hiszen most nem az a legfontosabb, hogy melyik szervezet milyen jó programokat tud szervezni, és mennyire tud azokkal eljutni az emberekhez, hiszen egy háborúba csöppentünk bele egy láthatatlan ellenséggel szemben!

A közös szervezet neve a “Manóra Egyesület – LÉT baráti társaság”, melynek öten vagyunk vezetői, de ennek a “házasságnak” a képviseletére a külvilág felé, véleményem szerint egy olyan ember, kértünk meg, akit a zsidó közösség, de még azon túl is, az emberek többsége ismer és szeret, és mindenki csak úgy hívja Őt, hogy “Ubul”! Ő Forgács Gyuri barátom, aki a Manóra egyesületet vezeti hosszú évek óta.

A fantasztikus baráti társaság tagjainak kapcsolatrendszerén keresztül 1 hét alatt 3 millió forint adományt sikerült összegyűjtenünk védőfelszerelések vásárlása céljából. Vagyis maszkokat, gumikesztyűket, fertőtlentő folyadékokat szerzünk be folyamatosan ezért az összegért. Büszke vagyok rá, hogy én személy szerint és az Élet Menete alapítvány is tudott segíteni ebben a munkában, és ezt fogjuk tenni a jövőben is!

Szeretném azt is kiemelni, hogy a MAZSÖK felé is fordultunk segítségéért, ahol azonnal napirendre vették a civil kezdeményezést, és biztosítottak bennünket arról, hogy számíthatunk a közalapítvány anyagi támogatására is munkánkhoz.

Azzal zárnám, ahogy látom picit hosszúra nyúlt, írásomat, és ezért elnézésüket kérem, hogy

a második világháború óta most van talán első alkalommal olyan helyzetben a magyarországi zsidóság és a közösséget hivatalból, vagy éppen civilként képviselő személyek, hogy “házon belül sem számít, hogy ki hova jár templomba” , és megmondom őszintén, jómagam azt se bánnám, ha a vírus után is ez így maradna, és a zsidó közösséghez tartozó, vagy a közösséghez tartozni vágyó EMBEREK közös építkezésén fáradoznánk ugyan így EGYÜTT!

Nagyon köszönöm mindenkinek aki elolvasta soraim, és kérek mindenkit, vigyázzon magára, és maradjon otthon!