Török politikus: a koronavírus cionista összeesküvés eredménye

„Ez a vírus a cionizmus céljait szolgálja, vagyis azt, hogy kevesebb ember éljen a világon”, mondta a török Refah párt vezetője.

A koronavírus egy cionista találmány, amelyet a zsidók szabadítottak rá a világra, hogy kevesebb ember éljen a földön. Ez a nézet több esetben is elhangzott a török médiában, a Közel-Keleti Médiakutató Intézet szerint.

Az intézet, amely a közel-keleti híreket fordítja angolra, számos olyan cikket talált, amelyben a törökök a zsidókat és a cionizmust teszik felelőssé a járványért, írja a jpost.com.

Egy március 13-án posztolt Twitter videóban egy buszsofőr és az utasa beszélgetnek arról, hogy az AIDS-től az eboláig minden járványt gyógyszeripari vállalatok kreálták, amelyeket pedig zsidók irányítanak.

De nem csupán a hétköznapi emberek, hanem a török politikusok is hangoztatnak hasonló nézeteket. Fatih Erbakan, a Refah párt vezetője is arról beszélt március 6-án adott nyilatkozatában, hogy a vírus a cionisták érdekeit szolgálja, hogy minél kevesebb ember éljen a földön. Erbakan szerint egyébként a cionizmus egy ötezer éves baktérium, amely nagyon sok embernek okozott már szenvedést.

Fatih Erbakan

Erbakan sokak szerint a mostani török elnök, Recep Tayyip Erdogan politikai mentora.

Antiszemita nézetek jelennek meg a török sajtóban is. Abdurrahman Dilipak, a Yeni Akif napilapban arról írt március 10-én, hogy szerinte az izraeli koronavírus védőoltás maga is a nagy terv része. Úgy véli, ha lefejlesztik az izraeliek az oltást, akkor azzal együtt sterilizáló anyagot is fecskendeznek majd a gyanútlan páciensek testébe.

Egy március 13-i videóan egy török orvos arról beszélt, hogy a törökök 60%-a megkapta a koronavírus fertőzést, és a kormány nem teszteli a lakosságot, nehogy kiderüljön az igazság.

A törökök továbbra is eljárnak imádkozni a mecsetekbe, és azt hiszik, hogy az imahelyeket isten védi a vírustól.

„A vírus nem terjed Allah házában” mondta egy nő március 16-án. Majd a török elnököt idézve hozzátette: aki hisz, az egészséges marad.

Azóta már a török vallásügyi minisztérium is arra kérte a híveket, hogy a vírus terjedésének csökkentése érdekében ne a mecsetekben imádkozzanak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp