Korlátozzák a kijárást Izraelben

A 427 fertőzött közül öten súlyos állapotban vannak, viszont tizenegyen kigyógyultak a betegségből. Magyarországon eddig 58 fertőzöttről tudnak, és egy halálos áldozata van a járványnak.

Az alábbi fotó múlt vasárnap készült egy izraeli szupermarketben, ahol ennek a fiatal párnak tartották az esküvőjét rendkívüli körülmények között. A pár azért választotta ezt a helyszínt, mert már ekkor is érvényben voltak bizonyos korlátozások Izraelben, tíz főnél nagyobb rendezményeket nem lehetett tartani. Kivételt képeztek a szupermarketek, ahol 100 fő volt a megengedett egy légtérben, ezért ide hívta meg a pár a vendégeket.

Mostanra viszont változott a helyzet. Izraelben, ahol eddig 324 fertőzöttről tudnak a hatóságok, korlátozzák a kijárást. Csakis a feltétlenül szükséges esetekben, munkahelyre történő utazásnál, élelmiszer és gyógyszervásárlásnál, orvosi vizsgálatokhoz hagyhatják el otthonaikat az izraeliek az egészségügyi minisztérium legújabb, keddi rendelete szerint.

Tilos csoportosan parkokba, játszóterekre, a tengerpartra vagy más nyilvános helyekre menni, csakis gyermekekkel, családtagokkal, vagy háziállatokkal egyedül lehet elhagyni a lakást.

Tilos tanórákat és szakköröket tartani, és a sporttevékenységeket is legfeljebb öt fős csoportban lehet tartani azzal a feltétellel, hogy a részt vevők között figyelni kell a két méter távolságra. Kerülni kell a barátok és családtagok vendégül látását.

Az idős embereknek és a krónikus betegségben szenvedőknek – ha csak lehetséges – egyáltalán nem szabad elhagyni otthonukat, és őket sem szabad látogatni. Segítséget kell kérniük a barátoktól és a családtagoktól ellátásukhoz.

A 427 fertőzött közül öten súlyos állapotban vannak, viszont tizenegyen kigyógyultak a betegségből. A Sin Bet belbiztonsági szolgálat elkezdte feltérképezni azokat a személyeket, akik a betegségük ismertté válása előtti két hétben a koronavírussal fertőzött új betegek közelében voltak. Őket értesítik, és házi karanténra kötelezik.

Az esti órákban és a hétvégén nem lesz közösségi közlekedés, és napközben is csak a munkavégzéshez feltétlenül szükséges járatokat üzemeltetik.

Már kilenc laboratóriumban végeznek koronavírus-tesztet, és napi ezer fölé emelkedett az elvégzett vizsgálatok szám.

Indul a nyomkövetés

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök még március 14-én jelentette be, hogy minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy leküzdjék a járványt. A kijelentését lényegében szó szerint is érthetjük, ehhez ugyanis már digitális eszközöket is felhasználnak. Mindez azt jelenti, hogy az eddig a terrorizmus ellen alkalmazott technológiákat mostantól a karantén betartatására,

valamint a koronavírus-pozitív emberek nyomon követésére használhatják

– írja a Haaretz.

Ennek köszönhetően minden egyes izraeli állampolgárról megtudhatják, hogy mikor merre járt, találkozott-e fertőzött egyénnel, ezekből az adatokból pedig valószínűleg egy adatbázist építhetnek fel a hatóságok.

A szoftvert korábban a terroristák ellen használták, és egy iráni kutató, Nariman Gharib arról írt a Twitteren,

hogy az app valójában megfigyelésre szolgál.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp