A rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja az antiszemita plakátokkal kapcsolatban

A BRFK megvizsgálta az utóbbi időben Budapest utcáin felbukkanó gyűlöletkeltő plakátokat, és megállapította, hogy azokkal kapcsolatosan hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A múlt héten a Magyar Narancs újságírója fedezett fel a 32-esek terén egy Harvey Weinsteint ábrázoló, durván antiszemita plakátot, amelyet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) munkatársai később el is távolítottak. Tavaly novemberében pedig az Index két újságíróját ábrázoló antiszemita plakátokat helyeztek ki ismeretlenek több helyen Budapest utcáin.

Weinsteinről jelent meg antiszemita plakát Budapesten – Kibic Magazin

Egy villamosmegállóban a 32-esek terén fedezte fel a durván antiszemita plakátot a Magyar Narancs munkatársa. Egy Harvey Weinsteint ábrázoló plakát jelent meg Budapesten, amelyre durván antiszemita szöveget írtak készítői, számolt be az esetről a Magyar Narancs. A plakáton egy obszcén mondat mellett a „Harvey Weinstein zsidó milliárdos amint épp gój nőket erőszakol” szöveg olvasható.

Mindkét esetben több feljelentés is született, a Magyar Narancs pedig nemrég arról érdeklődött a Budapesti Rendőrfőkapitányságnál, hogy mi lett ezeknek a feljelentéseknek a sorsa. A lapnak válaszolva a BRFK azt közölte, hogy megvizsgálták a Weinsteines plakát tartalmát, „és azzal kapcsolatosan hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.

Az Index újságíróit ábrázoló plakáttal kapocsaltban is hasonló válasz született:

„Tájékoztatjuk, hogy az Index újságíróival kapcsolatosan megjelent plakátok esetén több feljelentés érkezett a BRFK-ra, azonban közvádra üldözendő bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Tekintettel arra, hogy a magánindítvány előterjesztésére jogosult személytől ilyen nem érkezett, így eljárás nem indult.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp