A Scheiber Sándor Iskola tanárai is tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen

Több száz egyházi iskolában dolgozó tanár csatlakozott ahhoz az állásfoglaláshoz, amely szerint az új Nemzeti alaptanterv (NAT) nem segíti, hanem akadályozza a magyar oktatás egészének megújulását.

A budapesti Piarista Gimnázium honlapján közzétett állásfoglaláshoz eddig 28 egyházi iskola több száz tanára, illetve több más egyházi iskolákban oktató tanár is csatlakozott. Köztük a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 43 tanára. Az állásfoglalásban hangsúlyozzák, hogy nem ideológiai-világnézeti, hanem szakmai szempontok alapján fogalmaztak meg kritikát a NAT-tal szemben.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv (Nat) megújításáért felelős miniszteri biztos és Takaró Mihály irodalomtörténész, az Oktatási Hivatal szakértője a módosított kerettantervekről tartott sajtótájékoztató után a minisztérium tükörtermében (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az egyházi iskolák tanárainak állásfoglalása szerint szükséges lenne ugyan a magyar oktatás megújulása, az új NAT és kerettanterv azonban erre egyáltalán nem alkalmas. Problémaként említik a hatalmas tananyagmennyiséget, amely nagyrészt csak az ismeretanyag frontális előadását teszi lehetővé, illetve a szakmai egyeztetés elmaradását és a bevezetésükre adott minimális időt.

„Úgy látjuk tehát, hogy a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.”

Az állásfoglalásban foglaltak szerint további gondot jelent, hogy:

  • a tanárok nem kapják meg a szemléletváltozáshoz szükséges alapvető támogatást,
  • a megalázóan alacsony pedagógusbérek lehetetlenné teszik a tanári hivatás teljes megélését, 
  • a magas óraterhek akadályozzák a minőségi munka elvégzését,
  • a tanárhiány több helyen veszélyezteti az alapfeladatok ellátását.

„Állásfoglalásunkat egyházi iskolában tanító tanárként fogalmaztuk meg, de benne a magyar oktatás egészének helyzetére kívánunk reflektálni. Mindnyájan mélyen hiszünk abban, hogy az oktatás felemelése csak széles körű konszenzussal, az egész tanártársadalom együttműködésével lehetséges” – zárul az egyházi iskolák tanárainak az új NAT-tal kapcsolatos állásfoglalása.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp