Szolidaritási menet azokért az izraeli nőkért, akik nem válhatnak el

300 nő vett részt azon a sivatagi sétán, amelyen azoknak a nőknek a problémájára kívánják felhívni a figyelmet, akiktől megtagadták a válást a férjeik. Izraelben ugyanis csak a férj engedélyével lehet válni.

Több száz nő vett részt azon a múlt hét csütörtök-pénteki 24 órás, sivatagi sétán, ahol az ún. agunotok, vagyis a „megláncolt”, a házasságból ki nem engedett nők problémájára kívánják felhívni a figyelmet. Az eseményt harmadik éve rendezik meg a nők a válásukban segítő Yad La’isha nevű szervezet támogatásával, olvasható a The Times of Israel beszámolójában.

Izraelben a házasságot és a válást kizárólag a vallási felügyeleti hatóság engedélyezheti, vagyis a Főrabbinátus. A válások a zsidó törvények szerint zajlanak, ami azt jelenti, hogy a férj beleegyezése, döntése kell a váláshoz, és ezt a nőnek el kell fogadnia. Ha a férfi ezt megtagadja, akkor a nő bennragad a házasságban, és továbbra is férjezettnek tekintik a vallási hatóságok, valamint az állam. Sok esetben a férj makacsságból vagy csak nagyobb pénzösszeg ellenében hajlandó megadni a beleegyezését, vagy akkor, ha a nő lemond a tartásdíjról. A szakértők szerint ez a kínzás, az abúzus egyik formájának tekinthető.

A 18 kilométeres sétán vallásos és világi, fiatal és idősebb nő találkoztak az ország különböző pontjairól. Helyzetük, hátterük nagyon különböző, mégis ugyanaz történt velük. A szervezők ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy mindez bármelyik nővel megtörténhet Izraelben.

„Hihetetlen, hogy 2020-ban még mindig harcolnunk kell a nők szabadságáért”, mondta Pnina Omer a Yad La’isha igazgatója. Csak az elmúlt hónapban 12 nőt szabadított meg a házasságától a szervezet, köztük volt olyan is, aki 20 éve várt erre a pillanatra.

Nem lehet tudni, pontosan hány agunot él Izraelben. A rabbinikus bíróságoknak sokszor nincs mozgásterük a kérdésben. Néha próbálnak szankciókat bevezetni azokkal a férfiakkal szemben, akik bizonyítottan csak makacsságból nem engedik el a feleségüket. Ilyenkor megtiltják nekik, hogy elhagyják az országot vagy akár a munkahelyük megszüntetését is elrendelhetik, vagy kérhetik a letartóztatásukat, ám ezek ritka esetek.

A nők történetei között nincs két egyforma. Az egyik elmesélte, hogy már az esküvője napján megkezdődött a bántalmazása, mások viszont átlagos házasságról számoltak be, ahol az elején szerették egymást a felek. Voltak, akik mélyen haragudtak a vallási hatóságokra, az államra, amiért elrabolták a szabadságukat, mások viszont arról számoltak be, hogy tisztelik a zsidó vallási törvényeket. Voltak olyanok is, akik hálásak a rabbinikus bíróságoknak, és érezték, hogy a bíró az ő oldalukon áll, csak a törvény köti a kezét.

Sok nő kétségbe volt esve, amiért képtelen újraházasodni, mások a hivatalokkal folytatott reménytelen küzdelmekről számoltak be, és arról, hogy a kormányzati szervek végig feleségként kezelték őket jóval azután, hogy a kapcsolatuk véget ért a férjjel. Voltak, akik az elveszett időt siratták, mások viszont hálásak voltak a Yad La’ishának, amiért visszaadta a szabadságukat.

Az egyik nő elmesélte, hogy amikor megismerkedett a férjével, aki egy hotelben dolgozott, a férfi azt mondta neki, hogy egy jeruzsálemi árva. Később kiderült, hogy egyik állítás sem volt igaz, sőt a férfi csak a pénze miatt vette el a nőt, akinek akkoriban rákja volt. A nő végül meggyógyult, és el akart válni. A házasság 5 hónapig tartott, a válási procedúra 6 éve folyik.

Orly Vital 12 éve nem tud elválni a férjétől. Most lesz 5 éve, hogy a férje egyszer csak eltűnt. Kisétált a rabbinikus bírósági meghallgatásról és nyoma veszett. „Senki sem tudja, hol van. Eltűnt, a telefonján nem elérhető. A családja azt hitte, hogy külföldre ment, de őt eltiltották a külföldre költözéstől, így ha ez megtörtént, akkor illegálisan vagy hamis útlevéllel hagyta el az országot”, meséli a nő.

Orly Vital

Vital 12 éve jelentette be, hogy válni szeretne, de a bíróság csak 7 évvel később deklarálta, hogy a férfi szándékosan akadályozza a válást. Vital és a férje tinédzserként ismerkedett meg, mindketten világiak voltak. 18 évesen kezdtek vallásos életet élni, majd később összeházasodtak és 4 gyerekük született.

Vital elmondása szerint a házassága néhány év után romlott meg, és a helyzetet rontotta, hogy a két család között kemény anyagi vita állt fenn. Amikor a nő a válás mellett döntött, gyorsan rájött, hogy nem lesz könnyű dolga.

„Sokszor azt súgta a fülembe, hogy addig nem adja a beleegyezését a váláshoz, amíg nem adok pénzt az anyjának”, mesélte. „Mindig mindent suttogva mondott, mert félt, hogy rögzíteni fogom a szavait úgy, ahogy ő mindent rögzített, amit én mondtam neki.”

Vital azt szeretné, ha több olyan bíró lenne, aki világossá teszi a férjek számára, hogy a válás nem alku tárgya. De a bíróságok azonnal engedményeket kérnek mindkét féltől, és arra bátorítja a férfiakat, hogy lehetetlen anyagi követelésekkel álljanak elő. Mivel Vital férje eltűnt, a válást nem lehet azóta sem végrehajtani.

Eközben Vital az Em Habanim nonprofit szervezet igazgatója lett. Az Em Habanim ultra-ortodox nők és családjaik válását segíti, egy ilyen szervezet segítsége annak idején jól jött volna Vitalak is.

„Ez az én bosszúm a férjemen: továbbléptem az életemmel, dolgozom és boldog vagyok. Nem tudta elvenni a boldogságomat annak ellenére, hogy miatta nem tudok újra megházasodni, nem lehet kapcsolatom, se több gyerekem”, tette hozzá. „Ez az én személyes elégtételem.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp