Több csecsemő is herpeszes lett a körülmetélést követően New Yorkban

Egyes ultraortodox zsidó közösségekben még ma is él az a hagyomány, hogy a körülmetélést végző mohél a szájával szívja ki a vért a beavatkozást követően.

Az elmúlt fél évben négy zsidó újszülöttet is herpeszvírus-fertőzéssel kezeltek New York-i kórházakban, adta hírül a JTA. A csecsemők azután fertőződtek meg a vírussal, hogy a hagyományos zsidó körülmetélésen (brit milá) estek át.

A fertőzés forrása nagy valószínűség szerint egy olyan hagyomány, amely szerint a körülmetélést végző személy (mohél) az eljárást követően a szájával szívja ki a vért a sebből. Ezt a hagyományt a legtöbb mohél már nem gyakorolja, a szájjal szívás helyett egy steril pipettát alkalmaznak a vér eltávolításához. Egyes ultraortodox közösségekben azonban a mai napig ragaszkodnak ehhez a szokáshoz.

A herpeszvírust az újszülöttek a felnőttek nyálán keresztül kapják el, de míg a felnőttek esetében a fertőzés csak enyhébb tüneteket okoz, addig a csecsemőknél kimondottan veszélyes lehet. A herpesz náluk agykárosodást, illetve akár halált is okozhat.

A mostani esetekben a gyerekek a kórházban antivirális kezelést kaptak, és jelenleg lábadoznak. 2004 és 2011 között viszont a regisztrált 11 herpeszes esetből két kisfiú meghalt, kettő pedig agykárosodást szenvedett.

2015 és 2017 között hat brooklyni családnál állapítottak meg herpeszvírus-fertőzést a körülmetélést követően, miután szájjal történt a vér kiszívása. A szülők egyik esetben sem adták meg a mohél nevét az egészségügyi hatóságoknak.

Izraelben egyre több szülő utasítja el a körülmetélést – Kibic Magazin

Vannak szülők, akik azért nem engedik körülmetélni fiúgyermeküket, hogy ne sérüljön a testi épséghez való joga, mások mint vallási parancsot utasítják el. A körülmetélésnek azonban lehetnek egészségügyi előnyei, ugyanakkor kockázatot is jelenthet a beavatkozás nem megfelelő végrehajtása. A zsidóságban az apa micvája (parancsolata), hogy nyolcnapos korában körülmetélje fiú gyermekét, Isten Ábrahámmal kötött szövetségének emlékére.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp