Rovarokként ábrázolják az ortodox zsidókat a belga fesztiválon

A szervezők szerint ők mindenkiből karikatúrát csinálnak, ezért nem hajlandók változtatni a zsidókat gúnyoló jelmezeken sem.

Tavaly is nagy botrányt kavart a belga Aalst-ban megrendezett fesztivál antiszemita figurák miatt. Ekkor a zsidó figurák hatalmas pénzes zsákokkal vonultak az utcán. Idén rovarlábakat illesztettek ortodox zsidók ruháját imitáló jelmezekhez, és az „engedelmeskedj” feliratot írták ki a ruhájukra, olvasható a jta.org-on.

Egy másik csoport nagy, kampós orrokat viselt és haredi zsidó ruhát tiltakozásként. És a következő feliratokkal vonultak fel: „szabályok a zsidópártbizottságnak”, „ne hergeld a zsidókat”, és „semmiképp ne mondd el az igazat a zsidókról”.

A felvonulást több ezer néző látta, többen közülük is haredi zsidó jelmezt viselt.

Rudi Roth az antwerpeni Jood Actueel zsidó lap újságírója szerint idén még több antiszemita felvonuló volt, mint tavaly, holott akkor már több következménye volt az antiszemita figuráknak. Az UNESCO például emiatt nem engedélyezte, hogy a fesztivál a világörökség részét képezhesse. Az izraeli külügyminiszter, Israel Katz pedig azt mondta, az ilyen esemény gyűlöletes és be kellene tiltani. Hírességek visszamondták közös fellépésüket at aalst-i polgármesterrel, aki védelmébe vette a jelmezeket.

Joel Rubinfeld, a belga Antiszemitizmus Elleni Liga elnöke azonban elítélte az eseményt, mondván, hogy a náci megszállás óta nem volt jelen ilyen nyílt antiszemita megnyilvánulás.

„Aalst nevét most az antiszemitizmussal köti össze a világ”, mondta Rubinfeld, aki szerint ez részben annak köszönhető, hogy a polgármester nem tesz az ügy érdekében semmit.

Az előzményekről itt olvashat:

Patkányokkal és pénzeszsákokkal “díszített” zsidó bábokkal vonultak fel Belgiumban – Kibic Magazin

Két nagyméretű vallásos zsidónak ábrázolt báb, pénzeszsákok és patkányokat kerültek a Vismooil”n nevű szervezet karavánja élére egy belga karneválon. Ezt követte a csoport maga, akik rózsaszínű “vallásos” öltözetben táncoltak és énekeltek különböző széfnek ábrázolt dobozok tetején, írja a TEV honlapja.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp