Kirk Douglas jótékony célra ajánlotta fel a vagyonát

A 103 éves korában elhunyt színészlegenda 50 millió dollárt hagyott a feleségegével együtt létrehozott alapítványra. Michael Douglas viszont semmit sem kapott apja örökségéből.

A február 5-én elhunyt Kirk Douglas szinte az egész 61 millió dolláros vagyonát jótékony célokra ajánlotta fel. Az összeg nagy részét, 50 millió dollárt a feleségével együtt még az 1964-ben létrehozott Douglas Alapítványra hagyta. Az alapítvány célja, hogy „azokon segítsen, akik nem tudnak magukon segíteni”.

Kirk Douglas mindig büszkén vállalta zsidó gyökereit – Kibic Magazin

103 éves korában elhunyt Kirk Douglas, hollywoodi színészlegenda aki ahelyett, hogy rabbinak tanult volna, inkább a színészetet választotta. Hatvan éves filmes pályafutása során több mint 90 filmben szerepelt. Magyar idő szerint csütörtök reggelre virradóra meghalt Kirk Douglas. A hírt leghíresebb gyermeke, a szintén színész Michael Douglas jelentette be. 103 éves volt.

A Douglas Alapítvány a pénzt több intézmény között fogja elosztani. A St. Lawrence Egyetem például kisebbségi és hátrányos helyzetű diákok támogatására, a Los Angelesben található Sinai Templom nevű zsidó közösség pedig gyerekek oktatására használhatja fel az örökségből nekik juttatott összeget. De a Kirk Douglas Színház és a Los Angeles-i gyerekkórház is részesülni fog a színász hagyatékából.

Kirk Douglas szintén színész fiára semmit sem hagyott. Michael Douglasnek valószínűleg nincs is nagy szüksége a pénzre, saját vagyonát ugyanis 300 millió dollár körülire becsülik.

(Mirror)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp