Először adott össze meleg párt egy ortodox rabbi

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Avram Mlotek rabbi szerint a zsidó esküvő megtartását minden zsidó számára lehetővé kell tenni szexuális orientációtól függetlenül.

Vasárnap tartotta esküvőjét egy meleg zsidó pár az Egyesült Államokban. A Nadiv Schorert és Ariel Meirit összeadó rabbi pedig először állt egy azonos nemű párral a hagyományos hüpe alatt. Az ortodox irányzat progresszívabb ágát képviselő Avram Mlotek rabbi azért döntött így, mert szerinte minden zsidó számára lehetővé kell tenni, hogy zsidó szertartás keretein belül házasodjon össze.

„Sok szempontból ez is egy olyan örömteli esemény volt, mint bármely másik, amiken eddig részt vettem: zsidó, spirituális, telis-tele szerelemmel” – írja a rabbi a Facebook-oldalán. „A különbség annyi volt, hogy itt két férfi kötött szent szövetséget egymással.”

„Ha egy pár a zsidó hagyományok szerint szeretne élni, zsidó otthont építeni és zsidó gyerekeket nevelni, akkor a rabbinátusnak ehhez meg kellene adnia a lehetőséget. Üdvözölnie kellene ezeket a családokat, és velük lennie az életük fontos pillanataiban. Ha ezt megtagadjuk, akkor újabb elidegenedéssel és a vallás jelentéktelenné válásával kell szembenéznünk” – figyelmeztet Mlotek rabbi.

Amerikában ugyan a legtöbb zsidó felekezetnél engedélyezett az azonos neműek házassága, a Mlotek által is képviselt ortodox irányzat azonban tiltja a melegek összeadását. Mlotek amellett, hogy támogatja a melegek és a nők bevonásának lehetőségét az ortodox vallási életbe, a halacha (a zsidó vallási törvények) tiszteletben tartását is fontosnak tartja. Ezért az esküvőn nem a hagyományos formulát alkalmazta, hanem egy másik rabbi által kimondottan az LMBTQ-emberek számára kidolgozott szertartást vezetett le.

(JTA)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp