-
A MAZSIHISZ IS BEÁLL AZ EURÓPAI KISEBBSÉGEKET ERŐSÍTENI KÍVÁNÓ KEZDEMÉNYEZÉS MÖGÉ A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezését és arra bíztatja híveit, hogy aláírásukkal támogassák azt. 2020-02-19 17:22
-
FÁKLYÁS MENETTEL ÜNNEPLI A SZÉLSŐJOBB HORTHY KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁT A Betyársereggel, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) és más nemzeti radikális szervezetekkel tart lovas-fáklyás felvonulást Budapesten a Mi Hazánk Mozgalom. 2020-02-19 14:10
-
IZRAELI KUTATÓK LEVEGŐBŐL ÁLLÍTANAK ELŐ TISZTA VIZET Világelsőként fejlesztették ki Izraelben azt az energiahatékony technológiát, amely friss ivóvízben és sós vízben hiányt szenvedő közösségeknek kíván segíteni, áll az intézet közleményében. Ha a technológia elterjed, az hatással lehet a vízhiány miatt kialakuló migrációra is. 2020-02-19 11:10
-
TÁMOGATÁS NYÍLT HOLOKAUSZT TÚLÉLŐK HÁZASTÁRSAI SZÁMÁRA A támogatásra azok jogosultak, akiknek az elhunyt házastársát zsidó származása miatt üldözték a nácik. 2020-02-19 08:10