Rendőrség nyomoz egy holokauszt filmhez anyagot gyűjtő filmesek ügyében

Szerelmi történetnek álcázták, értékes bélyeggyűjteményt kerestek azok az amerikai dokumentumfilmesek, akik a holokauszt egyik kevéssé ismert történetét akarják feldolgozni Lengyelországban. Most illegális ásatással vádolják őket.

Illegális ásatással vádolhatnak meg egy neves amerikai dokumentumfilmesekből álló forgatócsoportot, amely a holokauszt egy eddig kevésbé ismert történetét akarja filmjében megörökíteni Lengyelország nyugati részén – jelentette be pénteken egy lengyel ügyész.

A hét dokumentumfilmes egy zsidóktól lefoglalt értékes bélyeggyűjtemény történetéről végez kutatásokat, a gyűjteményt állítólag egy pincében rejtette el 1945-ben Rudolf Wahlmann német tiszt.

A filmesek – köztük Bill Guttentag és Dan Sturman Oscar-díjas rendezők és producerek – Wahlmann gyermekeivel is beszéltek, és megszerezték azt a címet, ahol állítólag a férfi elrejtette a gyűjteményt, amikor az előrenyomuló szovjet hadsereg elől menekültek a németek.

A filmes csapat

Radoslaw Wrebiak lengyel körzeti ügyész közölte, hogy a forgatócsoport nem szerezte be a szükséges engedélyt az ásatáshoz, és a nyugat-lengyelországi Legnica város rendőrsége vizsgálja egy 19. század végi, történelmi lakóépület pincéjében végzett tevékenységüket.

A filmesek Facebook-oldalukon közölték, hogy a Leignitz Plot (Legnici összesküvés) című projektjük célja, “a történet megerősítése, a bélyegek visszaszerzése és visszajuttatása a jogos tulajdonosoknak” a holokauszt hatmillió áldozatára emlékezve.

A helyi média szerint amikor a filmesek először akartak hozzáférni a pincéhez 2015-ben, azt a látszatot keltették, hogy egy szerelmi történetet forgatnak, és valódi szándékaikat nem fedték fel. A megtévesztés miatt elvesztették az épület lakóinak bizalmát.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp