Az asztaliteniszező Estee Ackerman azért csúszhat le az idei olimpiáról, mert ortodox zsidó lévén nem tud elindulni az amerikai válogatón, mivel az pont szombatra esik.
Estee Ackerman 2018-ban ugyan megnyerte az asztalitenisz US Open női versenyét, a 18 éves tehetségnek azonban úgy tűnik le kell mondania arról, hogy ott lehessen az idei olimpiai játékokon. Az amerikai pingpongosoknak ugyanis egy válogatóversenyen kell részt venniük ahhoz, hogy bekerülhessenek az olimpiai csapatba. A válogató egyik napja viszont szombatra esik, Ackerman pedig ortodox zsidó, aki nem versenyzik sabbatkor.

Estee édesapja megpróbálta elérni az amerikai asztalitenisz-szövetségnél, hogy ütemezzék át a hónap második felében, Kaliforniában megrendezésre kerülő verseny időpontjait úgy, hogy szombaton ne legyenek mérkőzések. A versenyigazgató azonban arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy ezt nehéz lenne összehangolni a többi versenyzővel.
A Rágalmazáselleni Liga szintén azzal fordult az asztalitenisz-szövetséghez, vegyék figyelembe a fiatal ortodox lány vallási előírásait.
„Nagyon csalódott vagyok. Szerettem volna, ha lehetőséget adnak az álmom megvalósítására” – nyilatkozta Ackerman a New York Postnak. Hozzátette, hogy éjt nappallá téve csak a felkészüléssel foglalkozik.
A fiatal pingpongos számára nem ez az első olyan eset, hogy a vallása miatt fel kell adnia egy versenyt. 2012-ben a legjobb 16 között szállt ki egy turnéról, mert a következő mérkőzése szombatra esett volna. Ackerman ezzel kapcsolatban korábban a következőket mondta a JTA-nak:
„Néha választanom kell a vallásom és a sport szeretete között. Szombaton sportfelszerelésben részt venni egy nemzeti versenyen, az semmiképpen nem tükrözi a sabbat szellemét. Ez nem az, amit az Örökkévaló szeretné, hogy csináljak.”
(JTA)
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!