Haraszti Györggyel újulna meg a Magyar Zsidó Történeti Intézet

A történész személyében új igazgató került az EMIH által fenntartott Milton Friedman Egyetem zsidó történelemmel foglalkozó intézete élére.

„A Milton Friedman Egyetemen (Milton) 2018. novemberétől működő Magyar Zsidó Történeti Intézetet a tudományos műhely alapításától kezdve igazgató Gecsényi Lajos professzor, levéltáros, történész, címzetes egyetemi tanár a tavalyi év végén benyújtotta a lemondását. A kiváló, és az intézmény működési kereteinek, stratégiai céljainak meghatározásában jelentős szerepet magára vállaló szakember távozását követően az egyetem a fenntartó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) egyetértésben az idei év elejétől Dr. Haraszti György egyetemi tanárt kérte fel az intézet vezetésére” – olvasható az egyetem honlapján megjelent közleményben.

Haraszti György (Fotó: Csányi5/Facebook)

Gecsényi tavaly nyáron egyszer már benyújtotta a lemondását, miután az intézet történészeit be akarták vonni a Sorsok Háza projektjébe, és a hat történész közül négyen (Konrád Miklós, Novák Attila, Paksa Rudolf, Szécsényi András) nem kívántak ebben részt venni. Akkor az intézet fenntartója nem fogadta el a lemondást. Az igazgató korábban még arról beszélt, hogy a Magyar Zsidó Történeti Intézet nem fog semmilyen módon kapcsolódni a szintén az EMIH-ez tartozó Sorsok Házához. A fenntartó azonban ezt másképp gondolta.

Az esetet követően az egyetem felmondott Novák Attilának, mire két másik történész, Konrád Miklós és Paksa Rudolf is kilépett az Intézettől, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat. Bodnár Dániel, az egyetem elnöke ekkor közölte, hogy a Magyar Zsidó Történeti Intézet működése teljességgel átalakul, és a „kutatói munkamorál egyenetlenségeit kiküszöbölendő” hagyományosabb modellt fog a jövőben követni.

Az intézet jövőjével kapcsolatban a mostani közleményből annyi tudható meg, hogy „a tudományos műhely új igazgatója jelenleg a következő év szakmai feladatait és személyi kereteit jelöli ki, amelyek között különös hangsúlyt kap a magyarországi zsidóság 19-20. századi történetének feldolgozására irányuló új kutatási terv kidolgozása”.

„Az elmúlt időszakban az intézet számos olyan, jelenleg kéziratos formában meglevő szakmai anyagot állított össze, amelyek publikálásra várnak. Ezek közlésre alkalmas formába rendezése mellett a kutatóintézet az idei évben a magyarországi zsidóság modern kori történetének minél szélesebb körű feldolgozását elősegítendő nyílt pályázatot hirdet, konkrét kutatási témákra vonatkozóan. A felsoroltakon túl a Magyar Zsidó Történeti Intézet tervei között szerepel, hogy a következő időszakban újabb területekre terjessze ki ismeretterjesztő tevékenységét” – írják.

A Sorsok Házával kapcsolatos véleménykülönbségek miatt lemondott a Magyar Zsidó Történeti Intézet igazgatója – Kibic Magazin

Trükkös módon próbálták behúzni a Magyar Zsidó Történeti Intézet munkatársait a Sorsok Háza projektjébe. A történészek nagy része azonban ebbe nem akart belemenni. Amikor tavaly novemberben megalakult az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által fenntartott Milton Friedman Egyetemen a Magyar Zsidó Történeti Intézet, az igazgató, Gecsényi Lajos arról beszélt egy pódiumbeszélgetésen, hogy az új intézet nem fog semmilyen módon kapcsolódni a szintén az EMIH-ez tartozó Sorsok Házához.

Az intézet új igazgatója, Haraszti György még 2014-ben a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) kuratóriumi elnökeként együttműködési szerződést írt alá a Szakály Sándor által vezetett Veritas Történetkutató Intézettel. Ezzel a lépésével a Mazsihisz nem értett egyet, ezért Haraszti kénytelen volt lemondani az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen betöltött összes tisztségéről.

Haraszti egy évre rá a HDKE éléről is távozott. Miután a központ volt munkatársai azzal vádolták meg, hogy minősíthetetlen stílusban beszél az emberekkel, intézkedései esetenként jogszabályba ütköznek, ellentétesek a szakmai és etikai normákkal. Többen pedig gyanúsnak tartott pénzmozgásokról is beszámoltak.

Az intézmény fenntartója, a Miniszterelnökség ekkor vizsgálatot rendelt el, amely során a felügyelőbizottság – bár kirívóan súlyos szabálytalanságokat, esetleges gazdasági visszaéléseket nem állapított meg – javaslatokat tett „bizonyos változtatásokra”. Ezzel együtt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség akkori helyettes államtitkára úgy nyilatkozott, hogy Haraszti lemondása nincs összefüggésben a felügyelőbizottság vizsgálatának eredményével.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp