Ma is őrzi a sárga csillag emlékét egy újlipótvárosi lakóház

A Katona József utcában található egykori csillagos ház bejáratán még ma is láthatóak a megkülönböztető jelzés nyomai.

A zsidók minél hatékonyabb összegyűjtésének és deportálásának érdekében a főváros zsidó lakosságát úgynevezett csillagos házakba terelték össze. A csillagos házak rendszerét Budapest polgármesterének 1944. június 16-án kiadott 147.501–514/1944–IX számú, „Zsidók által lakható épületek kijelölése a székesfőváros I–XIV. közigazgatási kerületében” című rendelete vezette be.

Csillagos ház a Katona József utca 28. szám alatt (Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar)

Ezt előkészítendő a Belügyminisztérium már áprilisban „a zsidók lakhelyének kijelölése tárgyában” bizalmas rendeletet adott ki, amely szerint a kormány az akkor már német megszállás alatt álló Magyarországot rövid időn belül megszabadítja a zsidóktól. Ennek megfelelően a zsidókat fokozatosan megfosztották vagyonuktól, üzleteiktől és lakásaiktól.

Csillagos házakat nem csak a későbbi gettó területén, de Budapest több kerületében, így Újlipótvárosban is kijelöltek. Közel kétezer ilyen épület szolgált a zsidó lakosság gyűjtőhelyeként egészen 1944 november 29-ig, a pesti gettó megnyitásának napjáig.

A házakat egy rendelet alapján meg kellett különböztetni a többi épülettől. Eszerint az épületek valamennyi kapubejáratának az utcára néző oldalán sárga csillag jelzést kell alkalmazni és azt állandóan ép és tiszta állapotban kell tartani. A jelzés 51×36 cm-es fekete alapon 30 cm átmérőjű, hatágú, kanárisárga csillag.

A 24.hu újságírója az Újlipótvárosban bukkant egy ilyen sárga csillag nyomára a Katona József utca 2/E. házszámú épület kapualjában. A ház lakói ugyan néhány éve megtisztíttatták a kapuzat két oldalát, a 75 éve jól látható csillag nyomát viszont nem kívánták eltüntetni, így azt érintetlenül hagyták.

A lap cikkében arról is ír, hogy a város ezen részén állt a „nemzetközileg védett gettó”, amelynek a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál nagykövetségi védelmet élvező házaiba hivatalosan 15600 ember, a hamis papíroknak köszönhetően azonban akár 45 ezren is találhattak itt menedéket.

Csillag a házon, csillag a kabáton címmel február 27-én nyílik kiállítás a 2B Galériában. A kevés sárga csillagos fotót bemutató kiállítás anyagát, a gyűjteményekben, családokban megmaradt fényképeket Jalsovszky Katalin fotótörténész gyűjtötte össze és rendezte kiállítássá.

https://www.facebook.com/events/501283890815747/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp