Zsidó Közösségi Fórum: elfogadhatatlan meggyalázni az áldozatok emlékét

Ugyanakkor a Szövetség kezdeményezi, hogy minél szélesebb körben legyenek a jövő évtől olyan rendezvények Budapest ostromának évfordulóján, amelyek az ostromlottakra és az ostromlókra is méltó módon emlékeznek.

A Kibic Magazint is működtető Zsidó Közösségi Fórum Szövetség üdvözli az I., II. és XII. kerületi Önkormányzat Budapest ostromának 75. évfordulója, illetve az erre rászerveződő neonáci Becsület Napja apropóján kiadott közleményét, amelyben „elhatárolódik minden olyan rendezvénytől, amely az eseményeket nem egységében, minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva, szélsőséges módon mutatja be”.

Az önkormányzatokkal együtt a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség szerint is elfogadhatatlan, hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelmet keltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét.

Ugyanakkora Zsidó Közösségi Fórum Szövetség is fontosnak tartja a megemlékezést Budapest második világháborús ostromára, ahol nagyjából 120.000 katona és 40.000 civil vesztette életét.

A Zsidó Közösségi Fórum szerint lényegesek az olyan alkalmak, ahol az ostromlók és az ostromlottak szenvedéséről egyaránt szó esik. Ezért kezdeményezi, hogy minél szélesebb körű – ebben a szellemben megrendezett – megemlékezésekre kerüljön sor a jövő évtől ezen a napon. Ennek érdekében a ZSKF nyitott a párbeszédre mindazokkal, akik hazánk emlékezetpolitikáját konstruktív, minden áldozatra nézve méltó módon szeretnék alakítani, és szívesen vesz részt olyan tervek kidolgozásában, amelyek ezt elősegítik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp