Kirk Douglas mindig büszkén vállalta zsidó gyökereit

103 éves korában elhunyt Kirk Douglas, hollywoodi színészlegenda aki ahelyett, hogy rabbinak tanult volna, inkább a színészetet választotta. Hatvan éves filmes pályafutása során több mint 90 filmben szerepelt.

Magyar idő szerint csütörtök reggelre virradóra meghalt Kirk Douglas. A hírt leghíresebb gyermeke, a szintén színész Michael Douglas jelentette be. 103 éves volt.

Kirk Douglas a New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven 1916-ban, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult és sportolt. Az első kitörési lehetőség számára a bar micvája után érkezett, amikor az Izrael fiai nevű zsinagóga felajánlotta, hogy állja a rabbinikus tanulmányait. Douglas azonban nem akart rabbi lenne, visszautasította az ajánlatot, bejutott az egyetemre, ahol birkózásban és színjátszásban jeleskedett, végül az utóbbit választotta. 

Elvégezte a drámaművészeti akadémiát, közben több mint ötven különböző munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse a tandíjat. A harmincas évek végén indult színpadi karrierjét félbeszakította a II. világháború. 1941-ben bevonult, a haditengerészetnél szolgált kommunikációs tisztként, részt vett a náci tengeralattjárók elleni küzdelemben, amíg egy baleset miatt le nem szerelték 1944-ben.

Csak ezután tért vissza a színjátszáshoz, egy év múlva pedig megkapta első filmszerepét. Drámai hősöket, romantikus és modern figurákat egyaránt hitelesen személyesített meg, alakításait a természetesség mellett lélektani elmélyültség jellemezte. Több mint nyolcvan filmjében sikerült a beskatulyázást elkerülnie.

1949-ben játszott először Burt Lancaster oldalán, legendás párosuk hét kasszasikert eredményezett. Az utolsó, az 1986-ban forgatott Kemény fickók után így humorizált: „Most, hogy elváltunk, talán szerencsésebb leszek és csinos lányokkal is játszhatok”. 1950-ben A bajnok című film ökölvívó figurájának megformálásáért jelölték először Oscar-díjra, majd még kétszer (A szörnyeteg és a szépség, 1953; A nap szerelmese, 1957). Afféle kárpótlásként 1996-ban tiszteletbeli Oscar-díjat vehetett át. Az igazi hírnevet harmadik Oscar-jelölése hozta meg számára, amelyben a festő Vincent van Gogh-ot játszotta, majd olyan kasszasikerek következtek, mint a Stanley Kubrick által rendezett Spartacus (1959), a Telemark hősei (1965), az Őrjöngés (1978) vagy a Végső visszaszámlálás (1980).

A 100 éves Kirk Douglas 10 legemlékezetesebb filmje – Kibic Magazin

Kirk Douglas ma lett 100 éves, ebből az alkalomból összegyűjtöttük a színészlegenda legemlékezetesebb filmjeit. Volt miből válogatni Douglas ugyanis hatvan éves filmes pályafutása során több mint 90 filmben szerepelt. Kirk Douglas 1916. december 9-én Iszur Danyielovics néven született a New York állambeli Amsterdamban. Zsidó szülei az akkori Orosz Birodalomból vándoroltak ki Amerikába, otthon jiddisül beszéltek.

1955-ben saját produkciós vállalatot alapított, és megvette a Száll a kakukk fészkére című regényből készült színdarab jogait. A filmre viteli jogokat – érdeklődők hiányában – Michael fiának adta, aki hatalmas sikerű filmmel hálálta meg az apai nagyvonalúságot.

Az idősebb Douglas már beérkezett filmsztár volt, amikor rendezéssel is megpróbálkozott; filmjeiben szerepet is vállalt. Számtalan egyenetlen színvonalú tévéjátékhoz és sorozathoz is nevét és arcát adta. Népszerűségét kiváló üzleti érzékkel váltotta nem is olyan apró pénzre, például 50 ezer dollárt kapott egy japán reklámért, amelynek végén egyetlen szót ejtett ki: kávé. 

Douglas közismert volt baloldali szimpátiájáról a hatvanas években végiglátogatta a keleti blokk országait. Budapestre 1966-ban látogatott el, ahol három dolgot kért az amerikai nagykövetség kulturális attaséjától: szeretne megtanulni egy népdalt, diákok előtt beszélni és találkozni Kádár Jánossal. Ez utóbbiról bizonyosan megvalósult, mert a színészt elvitték a Mátyás Pincébe, amiről ismert volt, hogy Kádár gyakran jár oda enni. A pártfőtitkár éppen ott volt, és megengedte, hogy a híres színészt az asztalához kísérjék. Mint kiderült, Kádár látta és szerette a Spartacust, és hosszasan elbeszélgettek egy tolmács segítségével.

Pályájára mindig kritikus szemmel tekintett vissza, mintegy száz filmjéből csupán huszonötre volt büszke, számosat egyáltalán nem szeretett. Fiával, a szintén Oscar-díjas Michael Douglas-szel először 2003-ban, a Túl nagy család című filmben játszott együtt. Igazi családi mozi volt, szerepelt benne még egyik exneje és Cameron nevű unokája is.

Az ötvenes években, amikor a mccarthyzmus szelleme elérte Hollywoodot, bátran kiállt a baloldali érzelmekkel gyanúsított szerzők és művészek mellett, és nagy érdemei voltak a feketelista felszámolásában.

Kirk Douglas

Idős korában visszatért a zsidó valláshoz, sok életerővel és humorral vészelte át a nehézségeket. 1989 óta pacemakerrel élt, néhány évvel ezelőtti súlyos szélütése után volt ereje megtanulni járni és beszélni. Részt vett jótékonysági eseményeken, blogot vezetett az interneten, aranyszobrocskát adott át az Oscar-gálán.

Díjakban, kitüntetésekben maga is bőven részesült, 1981-ben megkapta a civileknek odaítélhető legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadságérmet, 2002-ben a művészeknek adható legmagasabb elismerést, a National Medal of Arts kitüntetést és a francia Becsületrendet is. A Kennedy Center díjának is birtokosa, és csillaga van a Hírességek sétányán Hollywoodban. A zsidó gyökereit mindig büszkén vállaló művész nemrég a Zsidó Világkongresszus kulturális kitüntetését vehette át Izrael állam támogatásáért.

102 éves születésnapján már aggódva tekintett a jövő felé. „A világban zűrzavar uralkodik és a mi feladatunk, hogy rendet tegyünk benne a gyermekeink és az unokáink számára. Mindennaposak a lövöldözések, az iskoláktól kezdve a zsinagógákig. Az embereket zaklatják, megölik az utcákon. A világ túlságosan megosztott és ezt meg kell szüntetnünk” – mondta.

(JTA, MTI, hvg.hu, Wikipedia)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp