Radnóti Zoltán: Félelem helyett remény

“A reformzsidók társult tagsága, nem kell félnetek, jó lesz” – Radnóti Zoltán, a Mazsihisz főrabbijának írása annak kapcsán, hogy a Szim Salom és a Bét Orim reform zsidó hitközség a Mazsihisz társult tagja lett.

Csak annyi történt, hogy résnyire kinyitottunk egy évtizedeken át zárva tartott ajtót, így picit közelebb kerültünk hozzá, hogy ernyőszervezetté váljunk. Ettől a neológia nem lesz reformzsidóság, továbbra sem lesz „kötelező” a női rabbik alkalmazása… Például.
Csak a társalkodópartnerek száma nőtt, csak a Mazsihisz változott, hiszem, hogy előnyére. Mert a tények makacs dolgok, és a neológia az maradt, ami volt: a liturgia, a rabbik, a kórusok, az orgonák, a tornyos templomok, a sok helyen előretolt Tóraolvasó asztal, és mindaz a modernség, amivel megkülönböztette magát a klasszikus ortodoxiától.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közgyűlése elsöprő többséggel megszavazta, hogy a két reformzsidó közösség, a Bét Orim és a Szim Sálom társult (sic!) tagként csatlakozhasson a szervezetünkhöz.
Miért?
Hogy kiterjedjen rájuk is, mint zsidó társainkra, a közösségünk védőhálója!
Hogy holnap ne különböztessük meg hátrányosan azokat, akiknek a hitgyakorlata eltér a neológokétól. Ahogy a zsoltár írja: „milyen jó és kellemes, ha együtt lakoznak a testvérek”. És minden testvér más, mégis egy. És most, végre, együtt vannak.
Ugyanúgy várjuk vissza a közös zsidó ernyő alá ortodox testvéreinket is.

Hetek óta olvasom és hallom a rémhírterjesztést: „jönnek a reformzsidók!”.
Az ijesztgető rémhírek olvasásában már nagy gyakorlatunk van. Mindig jönnek a „valakik”.
És most is sokan ijesztgetnek bennünket. Sőt oda jutottunk, hogy már magunkat ijesztgetjük a reformzsidókkal.

És most, amikor ezt a cikket írom, az a kényelmetlen érzés vesz rajtam erőt, mintha rám hárulna a feladat, hogy mindenkit megnyugtassak, aki nevetséges szóbeszédek után hozzám fordul.
Nem, holnap sem lesznek kitiltva a neológ zsinagógáinkból a férfi rabbik!
Nem, holnap sem lesz Barbie minjen!
„Hála” a hisztériakeltésnek, a zsinagógajáró emberek egy része már majdnem tömjénfüst után nyúlt.
Kedves olvasóim!
Holnap is el lehet imádkozni a teljes imarendet, és nem lesz kötelező bizonyos imákat kihagyni!

Vasárnap nem a hitehagyás táleszt és tfilint viselő női ördöge tette be a patáját a Síp utca sokat látott burkolatára, hanem a közösség észrevette, hogy a neológ zsinagógákon van ablak, és néha ki is kell rajtuk nézni.

Ami történt, egyik oldalról egy szervezeti változás.
Mától a Mazsihisz nem kizárólag a neológ hitközségek gyűjtőhelye. Nem kizárólag, mindössze 98%-ban. A 120 tagú közgyűlés 2 (azaz kettő) taggal bővült, akiket a két reform hitközség (ma egyesület) delegál.

Jó lenne,
ha ez az arány kicsit tovább csökkenne.
Ha a védőernyő alá visszajönne a tradicionális ortodoxia.
Ha közösen, és nem egymást gyengítve tudnánk fellépni minden zsidó vallási vagy akár nem vallási közösséggel is, közös érdekeink védelmében.
Ha a Mazsihisz növelné erejét és legitimitását azzal, hogy minél szélesebbre tárja kapuit a zsidó közösség minden tagja, csoportja előtt. Egy a célunk: a zsidó hagyomány, a zsidó vallás átadása gyermekeinknek.

A kétkedőknek ismét leírom: vallási változás azonban nem történt!
A neológia hitvallása és gyakorlata változatlan maradt.
Természetesen minden közösség továbbra is a saját hagyományait őrzi és gyakorolja. Mindenki úgy imádkozhat, úgy élhet ezután is, ahogyan szeretne.
Egyen minél több ember kóser ételt, tartson szombatot, és őrizze a családi tisztaság tórai törvényeit, tanuljon Tórát, adományozzon rászorulóknak!

Fontos megemlíteni, a reformhitközség társulásának kérdése elő volt készítve.
A döntést megelőzte az Alapszabály módosítása, hogy ezentúl nem csak az lehet tagja a közösségünknek, aki elismeri magára nézve kötelezőnek a nagy középkori törvénygyűjteményt, a Sulhán Áruhot, és annak az askenáziak által követett, kommentált változatát, hanem a klasszikus szóbeli hagyomány és a rabbinikus döntvények fényében definiálja önmagát.
A Mazsihisz Alapszabályának ezen eredeti (kizárólagosan Sulhán Áruhos változata) már korábban is sok kérdést vetett föl, és leginkább magának, az Alapszabálynak a komolyságát tette kérdésessé.
Mert valljuk be őszintén, ma nincs olyan közösség (ortodox, neológ, chabad), amelyik a Sulhán Áruh 1522 és 1558 között írt paragrafusai alapján vezetné a világi és vallási életét. A zsidó vallási élet változással teli, ahogy az emberiség történelme is. És a rabbik feladata volt, hogy minden korszakban válaszokat találjanak a társadalmi és tudományos kérdésekre.
Másfél évszázada, maga a neológ mozgalom is egy válasz volt a honi urbánus zsidó közösségek kérdéseire. És a modern vallásos zsidóság kidolgozta a saját szabályrendszerét, hagyományait.

A neológ mozgalom arra bátorít mindenkit, vagy bármelyik taghitközséget, rabbit, zsinagógai közösséget, hogy kövesse a Sulhán Áruh előírásait! Hogy a legjámborabb, legszigorúbb vallásosság szelleme uralkodjon rajtunk továbbra is!
Ekképpen a mi kis közösségünk, (amelynek én vagyok a rabbija), szeretettel üdvözli a Mazsihiszben a ma már nyugdíjas Kelemen Kata rabbinő által alapított „Szim Sálom” közösséget, aminek elnevezése közös főimánk legszebb, békét kérő áldására utal, és Raj Ferenc, ex-neológ főrabbi által alapított „Bét Orim” közösséget. Ám mi továbbra sem fogjuk elbontani a nőket és a férfiakat elválasztó „mehicá”-t a zsinagógában, ám örülünk, ha a hölgyek is velünk imádkoznak és követik a Tóraolvasást. Továbbra sem fogunk összeadni meleg párokat, ám legyen evidencia a befogadás és az elfogadás élménye.

Nem kell ahhoz nekünk (se) központi előírás, hogy a Sulhán Áruhot és a saját vallási lelkiismeretünket követhessük és derűsen fogjuk viselni, hogy egy másik kerületben a Mazsihisz társult tagjai, tagtársaink beszámítják a minjenbe (a tíz felnőtt imaközösségébe, amely nélkül a liturgia bizonyos részei nem mondhatóak) a hozzájuk járó nőket is.
Hangozzék fel a Tóra szava minél több közösségben szerte a városban és szerte az országban!

Mi bízunk annyira magunkban (bízzunk annyira magunkban!), hogy nem kizárással, megkülönböztetéssel akarjuk vonzóvá tenni azt, amiben mi hiszünk. Legyen alapvetés a zsidó közösség keretein belül, hogy ne fojtsunk szót senkibe se! Hogy mondhassa el mindenki, ami a szívében van!

A zsidóság megélésnek ezernyi útja van a baloldali cionizmustól, a „területeken” élő jobboldali telepes életmódig.
Hogy ki melyik útban hisz, hogy hol tud legőszintébben Istenhez szólni, az legyen a saját lelkünk felfedezése, hiszen minden embernek fel kell tenni magának azt a fontos kérdést: „kell-e ez nekem?”
A zsidóság – a megélt és gyakorolt hitünk – ma hitelesség és vonzerő kérdése is. Ezen sokféleség előtt nyitott kaput a Mazsihisz – a nevéhez végre méltóan, – hiszen a betűszó feloldása magyarországi és zsidó és községek és szövetség. Hogy a sokféleségben bontakozzanak ki sajátosságaink.

Tegnap, aki szombatot akart szegni, vegyesházasságban (vagy melegházasságban) akart élni vagy éppen Pick szalámit kívánt enni, annak nem kellett elhagynia sem a Mazsihiszt, sem az ortodoxiát, sem az EMIH-et, nyugodtan megtehette. És ne legyünk álszentek, sokan meg is tették, majd a következő szombat reggel ugyanúgy mentek el zsinagógába és ugyanúgy mondták az áldást a Tórára, miután megpuszilták azt.

Ám aki szerette volna, hogy a szombattartó lánya (felesége) is adhasson egy puszit a Tórára és ott egy áldást mondhasson, annak el kellett osonnia egy „kvázi” illegális egyházhoz, a reformokhoz, mert ez a tevékenység, – a magyar „megmondó” zsidó közvélekedésben – a megengedhetetlen kategória volt.
Mindez annak ellenére, hogy a fentebbi négy tevékenység egyértelmű tórai tilalom, míg ez utóbbi „csak” egy rabbinikus tilalom.

Holnap az emberek talán elgondolkodnak majd a fentebbi kérdéseken. És tudják, hogy van egy kis sziget a Mazsihisz mellett, ám a Mazsihisz védőszárnyai alatt, ahol nem ördögtől való a női ima hangja, vagy a felvállalt meleg párkapcsolat.

Hiszem, hogy a zsidó közösségekkel szembeni igazságtalanság korszaka ért csak véget a Mazsihiszben, ezentúl mi, zsidók nem bántjuk zsidó társainkat. Nem kizárni, hanem bevonni igyekszünk egymást, közösen intézzük közös dolgainkat a Mazsihisz égisze alatt.

És együttműködünk!
Mostantól nem félünk megosztani a tudást, az információkat, a forrásokat egymással. Nem egymástól félünk ezentúl, hanem ki-ki belátása szerint szolgálja közülünk az Örökkévalót.
Ortodox, neológ és reformzsidók számára egyaránt ünnep volt az a vasárnapi nap, a hitközség gyakorta szép, nem ritkán fájdalmas és szomorú történetének egyik legnagyszerűbb napja.
Akiből hiányzik a bátorság szelleme, az már elindulása előtt elbukik. És a bátorság nem a bezárkózáshoz kell.
Ideje volt összeszednünk a bátorságunkat és a Mazsihisz üzenete nem az, hogy a reformzsidókat várjuk sorainkba, hanem az, hogy mindenkit várunk.
Mert együtt vagyunk együtt!