A holokauszt túlélőinek sorsából mindannyian tanulhatunk

Magyar holokauszt-túlélőről forgatott filmet, aki a háború után Dél-Afrikába menekült. Jonathan Andrews filmkészítő több nemzetközi szakértőt is bevont a munkába, akik egyértelműen állították, a magyar zsidók megsemmisítése nem történhetett volna meg a magyar hatóságok segítsége nélkül.

Ön a Dél-Afrikai Köztársaságból látogatott ide, Magyaroszágra a The Secret Survivor című film vetítése kapcsán, amelyet a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából mutattak be az Uránia moziban. A filmnek magyar főszereplője van, Veronica Phillips, akit 1944 decemberében deportáltak Budapestről a ravensbrücki koncentrációs táborba, és a háború után Dél-Afrikába menekült. Mekkora a zsidó közösség ebben az országban?

Jonathan Andrews: Igen jelentős a zsidó közösségünk, ha jól tudom, jóval nagyobb a magyar zsidó közösségnél is. A témával egyébként az izraeli nagykövet keresett meg Pretoriában, így kezdtem el forgatni ezt a filmet.

Önnek három dokumentumfilmje is foglalkozik a zsidósággal. Az első Lina Amatóról szól, akit egy muszlim török nagykövet mentett meg a haláltól a második világháború idején. A második a magyar holokauszt túlélő, Veronica Phillips elétét meséli el, a harmadik pedig egy litván férfi sorsát mutatja be, akit a szovjetek üldöztek. Miért lett fontos az ön számára a zsidóság?

J.A: Dél-Afrikában sok helyen a fotóimról és a dokumentumfilmjeimről ismernek engem, és először a török nagykövet keresett meg azzal, hogy filmet csinálhatnék arról a török nagykövetről, aki Rodosz szigetén élő zsidó emberek életét mentette meg. Számomra elsősorban az volt a fontos, hogy milyen univerzális emberi problémákról szólnak ezek a történetek. A holokauszt túlélőinek sorsából mindannyian tanulhatunk.

Jonathan Andrews

Milyen hatásuk volt a filmeknek otthon, a Dél-Afrikai Köztársaságban?

J.A: Telt házak előtt vetítettük az összes filmet Pretoriában, Fokvárosban és Johannesburgban. Ráadásul az első filmet, amely a rodoszi Lina Amatóról készült, a világon szinte az összes török nagykövetségen bemutatták. Ez igen jelentős szám, ugyanis tudomásom szerint Törökországnak van a legtöbb külképviselete, több mint 150.

Érdekes, hogy a történetben egy muszlim diplomata ment meg zsidókat. A téma kiválasztásával volt olyan célja, hogy megmutassa, a muszlim-zsidó ellentét nincs eleve elrendelve, hanem egyfajta politikai klíma következtében alakult ki?

J.A: Fontos megjegyeznem, hogy egyik film sem azzal a szándékkal készült, hogy bármiféle politikai üzenetet közvetítsen. És nem akartunk részrehajlók sem lenni. Ugyanakkor fontos, amit említ olyan szempontból is, hogy a történetben nem csak ez a török nagykövet, hanem egy olasz katolikus család is segítette a zsidókat. Ezek a kivételes emberek egyszerűen emberek voltak, akik életeket akartak menteni. Az emberség volt számukra a legfontosabb.

Teltházzal mentek a vetítések a legnagyobb dél-afrikai városokban. Mi lehet ennek az oka? Hiszen az Önök országában nem volt holokauszt, ugyanakkor jelentős konfliktusok vannak a fehérek és a feketék között.

J.A: Nagyon fontos az emberi aspektus. Veronika 3 koncentrációs tábort élt túl, majd a háború után Dél-Afrikába menekült, mikrobiológusként és genetikusként dolgozott.

Az ő élet nem csak arról szól, hogyan éli túl valaki a holokausztot, hanem egy erős nő története is, aki képes volt felállni a padlóról, nem hagyta magát elpusztítani. Éppen ezért a sorsa nem csak a zsidóknak, hanem másoknak is példaértékű.

Mennyire kötődik a szereplőihez? Van-e velük személyes kapcsolata?

J.A: Igen, nagyon is! Veronika 50 évig nem beszélt a vele történtekről. És minden alkalommal, amikor találkoztunk, újabb és újabb emlékek jutottak az eszébe. Hihetetlen élmény részt venni egy ember belső utazásában.

Milyen érzés ennek tükrében itt sétálni Budapest belvárosában, azokon az utcákon, ahol a gettó is volt annak idején? Eszébe jutnak Veronika történetei?

J.A: Igen, amikor sétáltunk, sokat gondoltam Veronikáék édességboltjára, amelyet a hatóságok miatt kellett bezárniuk. Aztán ott volt az a történet, amikor egy másik családdal utaztak együtt a villamoson Budapesten, és csak a véletlenen múlt, hogy nem őket vitték el Auschwitzba. De még számos más jelenet az eszembe jutott.

Úgy tudom, hogy a magyar hatóságok felelősségéről is szó esik a filmben. Mit találtak ezzel kapcsolatban?

J.A: Mindenképp szerettem volna azt a közeget is bemutatni, ahol ez a tragédia megtörténhetett. Ezért több szakértőt is bevontam a film elkészítésébe. Tali Nates a johannesburgi Holokauszt Központ igazgatója, Francois Wisard svájci történész és Robert Rozett, a Jad Vasem történésze segítette a munkánkat. A németek 1944 márciusában jöttek be Magyarországra, és egyértelműen az derült ki a szakértők elmondásából, hogy ennyi zsidót ilyen rövid idő alatt nem tudtak volna elvinni a magyar hatóságok segítsége nélkül. Minden elő volt készítve.

A magyar helyzet más volt ilyen szempontból, mint ami a többi országban zajlott? Talán hallott róla, hogy mind a lengyelek, mind a litvánok igyekeznek hárítani a saját felelősségüket.

J.A: A Jad Vasem kutatója szerint Magyarország bizonyos szempontból tényleg speciális helyzetben volt. A németek bejöveteléig Budapest viszonylag békés helynek számított a zsidók számára, és más országból is menekültek  ide épp emiatt zsidók. A szakértők egybehangzóan állították, hogy a magyarok teljes mértékben előkészítették a terepet a zsidók deportálásához.

Érdekelne, hogy gondol Veronika Magyarországra.

J.A: Veronika nagyon szeretett volna eljönni a bemutatóra. Számára a mai napig ez jelenti az igazi otthont. Amikor a háború végén visszatért Budapestre, már itt voltak az oroszok, és egy teljesen más világ kezdődött, mint amit ő ismert. Érdekes módon végül egy Szovjetúnióból kivándorolt férfihez ment feleségül.

Jonathan Andrews feleségével és munkatársával, Annalisa Ferrarival

Előfordult már, hogy zsidók megkérdezték öntől, kívülállóként miként készíthet filmet a zsidó történelem legérzékenyebb időszakáról?

J.A: Igen, előfordult ilyen eset, hiszen én nem vagyok zsidó. Viszont azt gondolom, hogy semleges vagyok, és nagyon szeretném jól megcsinálni ezeket a történeteket, és ez fontos ahhoz, hogy a nézőkre hasson a kész mű. Egyébként én úgy látom, ez nem egyszerűen a zsidók, hanem az emberiség története. Igyekeztem mindent a lehető leghitelesebben visszaadni a történelmi kontextussal együtt azért, hogy ne csak a zsidók értsék, hanem bárki más, aki kíváncsi erre.

Mit mondott Veronika, mikor megnézte a filmet?

J.A: Először az otthonában mutattam meg neki, és csak ennyit tudott mondani: „ó, istenem”. Ez nyilván sok mindent kifejezett, hiszen akkor látta először saját magát a filmvásznon, és a szakértők megszólalásai miatt az egész története más kontextusba került.

Ami nagyon megható volt, hogy az film egyik premierjén, a vetítés után a teljes mozi nézőközönsége felállt, hogy gratuláljon Veronikának. Mindenkit nagyon megrázott a története. Veronika sokszor hangsúlyozta, hogy azért meséli el az életét, hogy a következő generációk tanulhassanak belőle, és a bemutatón bebizonyosodott, hogy a küzdelmeinek volt értelme.

Az eredeti beszélgetés angol nyelven az alábbi linken hallgatható meg:

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp