Mendel, a túl nagyra nőtt zsidó srác vasárnap a csúcsra érhet

Mitchell Schwartz a bar micvája miatt csak későn kezdhetett el sportolni. Most vasárnap mégis nyolc éves profi pályafutásának csúcsára érhet a Super Bowl egyetlen zsidó játékosaként.

Mitchell Schwartz csapata, a Kansas City Chiefs meghatározó játékosa, posztján (offensive tackle) az egyik legjobbnak számít az NFL-ben, az Egyesült Államok első számú amerikaifutball-ligájában. Most vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) pedig nyolc éves profi karrierje során először a nagydöntőben, a Super Bowlban bizonyíthat. Ezzel Schwartz lesz a több milliók által nézett mérkőzés egyetlen zsidó játékosa.

Mitchell Schwartz

Mitchell Schwartz (héber nevén Mendel) sportpályafutása nem indult egyszerűen. Egyrészt túl nagy testmérete (kilencedikes korára 196 cm magas volt és 110 kilót nyomott) miatt nem játszhatott a korosztályos ligában, másrészt pedig a szülei azt szerették volna, hogy inkább a bar micvájához szükséges tanulmányokra koncentráljon, és a futball ne terelje el a figyelmét a tóraolvasás szépségeitől.

A Schwartz-család egy Los Angeles-i, konzervatív irányzathoz tartozó zsidó közösség tagja. Mitchell testvérével, a korábban szintén az NFL-ben játszó Geoffal együtt közösen írt könyvükben arról a ritkaságnak számító jelenségről is megemlékeznek, hogy zsidó testvérpárként egyszerre voltak az amerikai foci csúcsligájának játékosai. Legutóbb ugyanis 1923-ban volt példa arra, hogy egy zsidó testvérpárnak egyszerre sikerüljön erre a szintre eljutnia.

Amikor a középiskolában a két srác elkezdhetett végre futballozni, édesanyjuk, Olivia Goodkin még azon aggodalmaskodott, nehogy megsérüljenek a fiúk. De amikor látta őket a pályán, akkor rájött, hogy igazából a többi játékos testi épsége miatt kellene aggódnia.

Geoff és Mitchell Schwartz Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel 2018-ban Jeruzsálemben

Mitchell Schwartzot azóta is kerülik a sérülések. Csapata egyik legbiztosabb pontjának számít, aki rekordot állított fel a ma is aktív NFL-játékosok között azzal, hogy mind az eddigi 112 profi meccsén kezdőként lépett pályára, és sosem hagyott ki egyetlen snappet (játékindítást) sem.

Az idei Super Bowlt a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers között rendezik magyar idő szerint hétfőn 00:30-as kezdéssel. Mitchell Schwartz ezt a meccset biztosan nem fogja kihagyni.

(JTA, Wikipedia)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp